Oldalra néztem. Egy édesanya öltöztette a hatéves forma kislányát.

A szép leány hagyta magát – szinte, mint egy baba -, hogy az anyukája megtörölje először a haját, aztán a testét.

Majd édesanyja sorra feladta rá a ruhákat. Ezután megfésülte a haját, és megszárította a hajszárítóval. 

Nem siettek, nem volt helyzet, ami esetleg indokolta volna azt, hogy miért nem egyedül készülődik a kislány…

Mindeközben az anyukáról szolgálatkész alázat és szeretet sugárzott.

Elégedett volt gyermekével, aki szelíden és csendesen hagyta magát, hogy édesanyja azt tegye, amit gondol.

Modern kori öltöztetőnő…. Ez a gondolat jutott az eszembe róla.

Ízlelgettem ezt a szót. S nem töltötte el jó érzés a lelkemet.

Se akkor, amikor az édesanyára gondoltam, se akkor, amikor a gyermekre.

Az önismereti utamon megtanultam azt, hogy amikor valami vagy valaki intenzív érzést vált ki belőlem, akkor az tükör nekem, amelyből tanulhatok.

Azért nevezik tükörnek, mert ami megdöbbent, lesokkol, felidegesít, ámulatba ejt, stb. másban, az – valamilyen formában – bennem is megvan.

A Tükör törvénye pedig azt jelzi nekem, hogy nekem van dolgom, fejlődnivalóm a bennem lévő és így megszólított dologgal.

Így megtanultam először meglátni, majd hálával és szeretettel elfogadni ezeket a tükröket.

Amióta a figyelmem belül, magamon van, azóta nem csámcsogok, idegeskedek, puffogok senki máson.

Mindemellett eldöntöttem, hogy az embereket olyannak fogadom el, amilyenek ők lenni akarnak. És saját magam megváltoztatásával és fejlődésével foglalkozom.

Az édesanya elgondolkodtatott.

Tudom, hogy még nekem is sok dolgom és fejlődnivalóm van abban, hogy minél több területen kapjanak nagyobb önállóságot a gyerekek.

És igen… nagyon rohanós helyzetekben én is besegítek Adélnak az öltözködésben.

Na, de most itt a tükör ebben nekem…

A modern kori öltöztetőnő szavakat kérdések sokasága követte a gondolataimban.

  • Egy hatéves ember, akinek minden fizikai és szellemi adottsága megvan ahhoz, hogy egyedül képes legyen úszásóra után elkészülni, vajon mit érezhet, miközben az édesanyja törölgeti, öltözteti?
  • Vajon szereti-e azt, hogy kiszolgálják? Vagy csak meg akar felelni az édesanyjának?
  • Mindig így van ez? Vajon már hozzászokott ehhez?
  • Vajon sérülhet-e a kislány önértékelése, önbizalma, ha az édesanyja még hatévesen is öltözteti, pátyolgatja, esetleg sok mindent megcsinál helyette?
  • Vajon tudja-e az anyuka, hogy ezzel nem tesz jót a gyermekének?
  • Az édesanyja egyik szeretetnyelve lehet, hogy az, hogy öltözteti, kiszolgálja a lányát?
  • Vajon az édesanya is ugyanezt kapta anyukájától gyerekkorában? Lehet, hogy ez a mintája, és ezt viszi tovább?

Uszodában voltunk, Adél és én.

Miközben Adél úszni tanult a hétvégi csoportos órán, addig én egy órát úsztam.

  • Facebook

Nagyon örültem, hogy olyan uszodát találtunk, ahol miközben a gyerek úszni tanul, addig a szülőnek is van lehetősége a mozgásra és egy kis feltöltődésre. Adél órája után pedig a kismedencében tudunk még egy kicsit együtt játszani és kapcsolódni egymással.

Imádtam ezt a közös programot, amihez gyakran a kisfiam is csatlakozott. Ilyenkor pedig együtt úsztunk és játszottunk.

Az úszás után irány a zuhanyozó, azután pedig az öltöző.

Adél ügyesen zuhanyozik, törölközik, veszi fel a ruhákat, egyiket a másik után. A fésülésben és az átforrósodó gégecső miatt a hajszárításban még elkel egy kis segítség, de a jó részüket ezeknek is Adél csinálja.

Mindez persze tudatos a részemről.

Ugyan Adélkámat, a maga öt és fél évével, édes és bájos arcával, tökéletes gyerektestével képes vagyok még mindig ’picikének’ látni, de ez valahogy a kisebb gyerekek tekintetében amolyan anyai sajátosság lehet – nyugtatom néha magamat. Pedig gyönyörű nagylány, aki mindenre képes.

Sokszor biztosan gyorsabban végeznénk, ha sitty-sutty felöltöztetném és összekészíteném a gyereket.

No, de hát ő már nem az a kisbaba, aki annak idején volt. Neki akkor tényleg szüksége volt arra, hogy mindent megcsináljak helyette.

De ma már nincs erre szüksége. Sőt!

  • Tudom, hogy az, ha minden olyan dolgot megcsinálnék helyette, amit már ő is tud vagy most tanul, akkor elvenném tőle a sikerélményt és azt az érzést, hogy meg tudja ő is csinálni.
  • Elvenném tőle a lehetőséget, hogy ezekben a dolgokban egyre tapasztaltabb és ügyesebb legyen, hogy szokásává váljanak az élet hétköznapi dolgai.
  • Így az önbizalma és az önértékelése nem erősödne, hanem gyengülne.

Hát megtehetem én ezt Anyaként?

  • Nem, nem tehetem meg akkor, ha felelősségteljes anya vagyok, mert a gyakorlást és a tapasztalást venném el tőle, és azt az érzést, hogy mindenre képes, mindent képes megcsinálni.
  • Nem tehetem meg, mert támogatnom kell abban a gyermekeimet, hogy ők saját maguk legyenek és a saját életüket éljék.
  • Nem tehetem, mert nem azt kell csinálnia a gyermekeimnek, amit én a legjobbnak gondolok, hanem azt, amire valóban az adott életkorukban szükségük van.

A nyáron voltunk Kaposmérőn a Kassai-völgyben.

Befogadóan hallgattam, ittam Kassai Lajos gondolatait, szavait, aki nemcsak a lovasíjászatról beszélt.

Ő mondta, hogy hagyják már végre abba az anyák azt, hogy még kitörlik a hétéves gyerekük popsiját is….

Igen, imádják a gyermeküket az anyák.

Imádják hatéves korig, de utána vesse be az ágyát, ha éhes, akkor kenjen meg magának egy szelet kenyeret, és így tovább….

És én folytattam magamban a gondolatsort…

A Hős Anyák feladata az, hogy

  • gyermekeikből olyan embert neveljenek, akik ha kell, akkor a jég hátán is megélnek;
  • erejük tudatában lévő, békés és harcos férfiak váljanak a fiúkból;
  • leendő hős anyák váljanak a lányokból;
  • higgyenek és bízzanak magukban a gyerekek;
  • és önmagukat elfogadva szeressék magukat,
  • önérdekérvényesítően éljék a saját életüket,
  • miközben felelősséget vállalnak 100 %-osan magukért.

A Hős Anyák, a szülők boldog és gazdag életet kell, hogy éljenek, hogy harmonikusan tudják megélni az anyaságukat, apaságukat.

Kihívást jelent az, hogy ne telepedjenek rá a gyerekükre, csak támogató és végtelen szeretetükkel puhán öleljék körbe, segítsenek neki, de ne pótcselekvésből.

Saját tapasztalatból tudom, hogy mindez önmagunk megismerésével kezdhető el, ha mi, szülők is ugyanezt a mintát adjuk és mutatjuk a gyermekeinknek:

Mindemellett kezdhetünk pár olyan, már ma is gyakorlatba ültethető dologgal, mint hogy

  • lejjebb, a gyerekek számára is elérhető helyre tesszük az általuk használt tányérokat, tálakat és poharakat;
  • ugyanígy érjék el a gyerekek az általuk már önállóan használt ennivalókat is;
  • a szennyes ruhájukat vigyék ki a szennyesek közé;
  • a másnapi ruhájukat ők készítsék ki;
  • stb.

Kedves (leendő) Hős Anya!

A fenti felsorolást most Neked kell folytatnod…, és az általad kigondolt dolgot még ma a gyakorlatba ültetned.

És közben kezdd el Te is észrevenni a tükröket, amik körülvesznek.

És közben támogasd a Gyermekedet abban, hogy önmagába vetett hittel és szeretettel, egyre több saját tapasztalattal a saját, csodálatos életét élje úgy, ahogy azt Neked, magadnak is kell.