Gondolatok a ’beskatulyázás’ körül
Én ezekről nem is tudtam korábban, hogy már szülőként is be vagyok skatulyázva bizonyos típusok alapján.
Természetesen először is felháborodtam, hogy mit képzelnek az állítólagos szakértők, hogy az én szent cselekedetemet, az anyaságot osztályozzák, méregetik, megbélyegzik és tipizálják.
Nekik biztos nincs is gyerekük… Próbálják csak ki, és majd akkor dumáljanak nekem, hogy szerintük mit és hogyan, és egyébként is… Töltsenek el nyugodtan egy (vagy több?!) éjszakát egy (két?!) ordító csecsemő mellett, és utána osszák nekem az észt. Esetleg javasoltam (gondolatban) nekik néhány hetet egy lázadó kamasz mellett…
Tombolgatott az egóm rendesen, és megvolt a szokásos, „majd én tudom” anyai hozzáállásom.
Meg még ezt is gondoltam:
Minek kell még ebből is egy műbalhét csinálni? Hiszen nemzedékek óta nevelnek nők gyerekeket mindenféle okosság nélkül.
Nos, aztán ezen elgondolkodva arra jutottam, hogy ez azért így nem teljesen igaz, hiszen régen is megvoltak a bevált nevelési szokások, „receptúrák”, amik öröklődtek „anyáról lányára”.
Csendesedik az ego…. a hatás felismerése
Viszont ma már a tudatosodás korát éljük. Ez röviden annyit tesz szerintem, hogy nemcsak régi berögződött, örökölt és ránk rakódott reflexeink alapján élhetjük az életünket, hanem önismeretünket tágítva és nyitottabbá válva felismerhetjük, hogy sokkal nagyobb a hatásunk a világra, szűkebb és tágabb környezetünkre és természetesen a gyermekeink életére is, mint eddig azt hittük.
Egy általunk végeredményben tudattalanul használt nevelési stratégia akkora hatást gyakorolhat a gyerekünk életére, ami elkíséri őt élete végéig. Sok esetben esetleg negatív irányban.
Viszont a legjobbat akarjuk neki, ugye?
Naná!
Helikopter és borostyán szülőtípusok
Visszatérve például a helikopter szülőségre vagy a borostyán szülőségre először is fontos a fogalmak rövid tisztázása.
A helikopter szülő állandóan óvja, félti és túlfélti a gyermekét.
A borostyán szülő pedig teljesen ráfonódik a gyermekére.
Mindkettő jellemezheti azt a szülőt is, aki a legjobbat akarja a gyermekének, de mindezeket tudattalanul alkalmazza. A helikopter vagy borostyán típusú szülőség eredménye az lehet, hogy a szülő rombolja gyermeke kibontakozását, kezdeményezőkészségét, bátorságát, az önmagába vetett hitét és bizalmát.
Anyaként számomra is egyértelmű volt, hogy a gyermekemet természetesnek nevezhető módon féltem és ösztönösen próbálom megvédeni a hibáktól, sérülésektől, csalódásoktól.
De arra is rá kellett jönnöm, hogy ez egyszerűen lehetetlen, hogy mindig és mindenütt ott legyek, hiszen Hős Anya vagyok, de azért nincs belőlem még tíz másik. Az pedig lehetetlen elvárás magam felé, hogy mindig és mindenhol ott teremjek, amikor (szerintem) szükség van rám, és mindent megoldjak. Már önmagában ez a saját anyaságában csalódott nőt eredményezne, ez pedig egy olyan gyermeket, aki felnőve valószínűleg életképtelen és önállótlan lesz.
Nos, ez csak az én sztorim, de talán te is magadra ismersz.
Öntudatlanul futtatott ösztönprogramok
Anyaként rengeteg ösztönprogramot futtatunk, amik például az alábbiak lehetnek:
– aggódás,
– féltés;
– irányítás- és kontrollmánia;
– „Majd én megcsinálom, mert te még nem tudod.”;
– és a kedvencem:
„Én csak jót akarok neked. Tudom, hogy neked mi a jó, ezért jobb lesz, ha úgy is csinálod, mert ha nem, akkor nagyon fogsz szenvedni és én ettől meg akarlak óvni.”
A pokolhoz vezető út jó szándékkal van kikövezve.
Jó szándékból leveszem gyerekem a keresztjeidet… A tapasztalásaidtól, hibázástól és mindentől igyekezlek megóvni…
A túlféltéssel és azzal, hogy nem hagyjuk hibázni és tapasztalni a gyermeket, a lehető legrosszabbat tesszük vele. Öntudatlanságba taszítjuk a gyermekünket, aki így nem fogja megismerni a valódi önmagát.
A tudatos gyereknevelés hajnala…
Túllendülve az egómon és az ”én mindent tudok” hozzáállásomon tehát arra jutottam, hogy igenis van létjogosultsága annak, hogy a gyerekünket tudatosan neveljük, de ezt ne csak a belénk nevelt szokások és paradigmák alapján tegyük.
Ez fura módon nem arról szól elsősorban, hogy nyirbálgatjuk a gyerekünk ’szárnyait’, és mint egy szobrot alakítgatjuk elképzeléseink szerint, a szerint, hogy milyennek kellene lennie, hogy véleményünk szerint „érvényesüljön” majd a világban.
Nem! És nem!
És nagy valószínűséggel elmaradt, hiszen az önismeret csak napjainkban kezd ’divatossá’ válni.
Végre egy divat, ami hasznos is. ☺
Hogyan lehet az, hogy az évszázadok során az ember egyre kiválóbban megismerte a világ működését, felfedezett csodás dolgokat, de az egyes emberek nagy része nem jutott hozzá saját magához? És ha az ember nem ismeri a saját működését, akkor hogyan nevelhetne olyan gyermeket, olyan nemzedéket, aki ismeri önmagát, a képességeit, és kibontakoztatva azokat egy olyan társadalmat hozhatna létre, ami békére, elfogadásra és szeretetre épül?
Lehet, hogy kicsit elszálltam, nézd ezt el nekem.
De nagyon fontosnak érzem, hogy a szülővé válás és a szülői lét támogatva legyen az önismeret által is. Az önismeret „eszközeit” használva a gyermeknevelésben én úgy hiszem, hogy egy csodás generáció nevelhető fel.
Mert rengeteg csodás dolog van a világon.
Rengeteg tiszteletre méltó tevékenység és életút.
De emberek vagyunk.
Apaként és anyaként a „munkánk” „anyaga” egy másik emberi lélek.
Senki sem gyakorol akkora hatást rá, mint mi, szülők az élete kezdeti szakaszán.
Támogasd magadat és a gyermekedet is azzal, hogy nemcsak az életed külső színpadán fejleszted magad, hanem önmagadban is rendet teszel, ezzel példát mutatva a téged követő generációnak.
Minden Anya Hős!
