Kisgyerekek Digitálián innen és túl I. rész

Gyakran hallani a legfiatalabb, Alfa generációról (2010 után születettek), hogy nehezen kezelhetők, hogy sem az óvónők, sem a tanítók, de gyakran még a saját anyjuk sem bír velük.

Valójában ’ezek a mai gyerekek’ mások, mint az őket megelőző generációk vagy inkább egyszerűen csak a mindenkori gyerek szemével reagálnak az őket körülvevő, igencsak megváltozott világra?

Mi történik a gyerekeinkkel és mit tegyünk, hogy ne tereljük le őket a saját életükről, útjukról?

Hogyan erősíthetjük meg a saját, belső világukat, amire alapozva aztán megteremthetik a saját életüket?

Versenyre neveljünk vagy együttműködésre? 

Mi és hogyan alacsonyítja módszeresen függőséget megélő, gyors kielégülést követelő, kiüresedett életűvé a szemünk fényét?

Ezekre a kérdésekre kerestük a választ Dr. Gőbel Orsolya pszichológussal, egyetemi docenssel, a Varázsjátékok módszer megalkotójával (www.gobelorsolya.hu).

Anya a Hős Magazin, Petik Katalin: Mi jellemzi az alfás gyerekeket? Jó életet élnek?

Dr. Gőbel Orsolya pszichológus: A kornak megfelelően élnek. Ennek a kornak is megvan a maga előnye, szépsége, nehézsége.

Nem gondolom, hogy annyira más lenne ez a generáció, mint az előzőek. A környezet, a társadalom és a rendelkezésre álló eszközök azok, amik egészen mások.

Az időkezelés változott meg mára teljesen, ami a korábbi generációkat jellemezte. Nem segíti elő a gyermeki élet lassúságának a táplálását az, hogy felgyorsult időben élünk.

Anya a Hős Magazin, Petik Katalin: Lemarad, aki lassan él?

Dr. Gőbel Orsolya pszichológus: Nem hiszem!

Minden életszakasznak megvan a maga dinamikája.

A prepubertásban (11-12 éves), pubertásban (13-16 éves), ifjúkorban (17-20 éves), korai felnőttkorban (20-30 éves) lehet igazán nagyon begyorsulni.

De ahhoz, hogy fel tudjunk gyorsulni, kellenek a kora gyerekkori és óvodáskori lassú idők.

Nem Alfa generációs helyzet, hanem életkori sajátosság évezredek óta, hogy a kisgyerekkorban és óvodáskorban élők a ’fűnövős’ időt szeretik.

Molyolós időnek is hívhatjuk. Olyan idő ez, amikor is van ideje fölnőni a fűnek, kinyílni a virágnak, fölröppenni a pillangónak a virágról.

Ezek a nettó gyermeki idők, amik ma annyira hiányoznak, hiszen nagyon összekeveredtek a felnőtt idővel.

Most már szinte minden felnőtt programra visszük a gyerekeket. És olyan programokat választunk, amiben a felnőtt is nagyon jól érzi magát.

Már a szórakoztatóipar is arra törekszik, hogy a szülő is érezze jól magát, és olykor a gyereket leválasztja a szülőről és beteszi egy szórakoztató helyzetbe, ami gyors és pörgős – mint a játszóházak.

Ha egy film elé ültetjük a gyereket, az is túl gyors, fölfoghatatlanul gyors számukra. Általában a gyerekfilmek, és főleg a nagyon divatos Walt Disney filmek hihetetlenül gyorsak a gyerekeknek.

Kivétel talán a Kisvakond. Nem beszél és nagyon jól lassít.

De biztosan találnánk még hasonlót.

Mert mi történik?

Amikor a gyerek ebben a fűnövős időben van, akkor ehhez a ritmushoz alakít ki belső képeket.

Képek születnek benne a világról, a természetről, az időről, a ritmusról. Ezekből a belső képekből fog aztán a fantáziájával újabb és újabb képeket, újabb és újabb belső történéseket alkotni.

Amik aztán, ha a verbalitásban és rajzon is megjelennek, akkor gyönyörűséges alapjai lesznek az írásnak és az olvasásnak, különösen a fogalmazásnak, történetértésnek, lényegkiemelésnek.

Carl Gustav Jung mondja, hogy a kollektív tudattalanban léteznek olyan ősképek, archetípusok, melyek az emberiség közös emlékanyagát, a természet képeit alkotják. 

Ez egy olyan öröklött, képi kincs és világ, ami mindenkinek a rendelkezésére áll.

Ezeknek a mobilizálása időt kíván, lassú időt. 

És hogy ha a fa, a fű, a virág, a pillangó képe mint archetipikusan létező képek összetalálkoznak a lassú időben a valóság, a világ, a természet képeivel, akkor ezek megerősödve, belső, saját képpé válnak.

Természetesen ezzel kéne találkozniuk a gyerekeknek ebben a korban.

Már nemcsak egy saját kép merül fel, érkezik a tudat világába, hanem találkozik azzal a képpel, amit megél a természetben, ezek találkozásakor pedig saját, belső kép jön létre, és már saját jogon lesz az az ő belső képe.

Anya a Hős Magazin, Petik Katalin: És ez mire jó neki?

  • Facebook

Dr. Gőbel Orsolya pszichológus: Ezek lesznek a fantázia építőkövei.

A fantázia tökéletes alternatívája lehet a digitális világnak.

Ugyanazt biztosítja a gyerekeknek, mint a digitális világ, merthogy mind a kettő képi tematikában dolgozik, és azt a képi világot szólítja meg, ami teljes egészében ennek a korosztálynak a sajátja.

A nagy különbség az a kettő között, hogy a fantáziafolyamatoknak van egy indító aktualitása, ami csatlakozik a tudattalan képeihez.

A tudattalan kép adja az energiát a jelen képnek, ennek segítségével felépít egy egész történetet, de a történet úgy alakul, ahogy ő szeretné.

Anya a Hős Magazin, Petik Katalin: És ez neki miért lesz jó?

Dr. Gőbel Orsolya pszichológus: Amikor készen kapnak egy képi világot a gyerekek, akkor mindig azt kell gondolniuk és azt kell képzelniük, amit a filmekben látnak, ami a moziban, a bábszínházban, a laptopon van.

Ha nem kapják meg a saját fűnövő idejüket, nem tudják kialakítani a saját, belső képeiket, nincs idejük képzelődni.

Pedig a képzelet képet teremt, ami lehetővé teszi, hogy a gyerekek képessé váljanak új dolgokat teremteni, megtanulni, begyakorolni.

Anya a Hős Magazin, Petik Katalin: Mi történik filmnézés közben a gyerek lelkével?

Dr. Gőbel Orsolya pszichológus: Filmnézés közben a gyerek lelke el van hallgattatva.

Az elhallgattatás egy idő után olyan mértékű lélekkimerültséget és a vizualitásnak, a saját, belső képi világnak a kiégését jelenti, hogy ha a gyerek nem táplálja újra és újra a digitális világ gyorsaságával a belső világát, akkor elkezd unatkozni, mivel nincsen saját, belső „szórakoztatóipara”, nincsen saját, belső világa, amiben jól érezhetné magát.

Ezért mit csinál?

Ha nincs más, akkor egyfolytában ezt a digitális világot fogja majmolni, mert úgy érzi, hogy csak akkor van ritmus és pörgés, amikor ilyen külső képek vannak.

Anya a Hős Magazin, Petik Katalin: Akkor ez egyfajta drog? Egy függést okozó szer?

Dr. Gőbel Orsolya pszichológus: Rossz értelemben az. Egy függés.

Olyan mértékű függést hoz létre, ami azt az illúziót kelti, hogy ő nem unatkozik, foglalkozik valamivel, hogy nem kell üresnek maradnia.

A fantáziának és a fantáziaképeknek a sorozata vagy folyama azért olyan varázslatos a gyerekeknek, mert csak és kizárólag olyan képeket hoz létre, amitől ők soha nem félnek.

Csak annyit, csak úgy, csak olyan formában, ami a gyereknek elviselhető, pont olyan mértékű izgalmat ad, melytől soha nem fél. 

Míg egy Walt Disney filmnek a képeitől nagyon tudnak félni. Nagyon! És ez a félelem sokáig jelen van. 

Anya a Hős Magazin, Petik Katalin: A gyerekeknek Walt Disney filmet nézni menő a kortársak között.

Arról beszélnek az oviban, annak öltöznek be farsangon.

Ilyen környezetben ciki bevallania egy gyereknek, ha mégis fél.

Hogy tudom tetten érni, ha ő megijed, ha ő valójában fél?

Dr. Gőbel Orsolya pszichológus: Egyrészt a film alatt is látjuk, a félelmek borzongását élik meg, ami kétségkívül adrenalinfröccsöt jelent egy gyerek számára, de aztán utána ott marad, és nem tud mit kezdeni vele.

Ilyenkor jönnek a rossz álmok, a nehezebb alvás, a több konfliktus.

Az sem véletlen, hogy a gyerekek újra és újra megnézik ezeket a filmeket.

Mivel olyan gyorsak, a gyerekek csak minden ötödik, tizedik vágóképet tudják belőle felfogni. Tehát azért akarják megnézni többször, hogy a közbeeső képeket is megérthessék.

Nagyon lassan épül föl a történet bennük – pontosan a dinamikája miatt.

Ha az első megnézés után megkérdezzük a gyereket a film történetéről, nem fogja tudni elmondani.

Leír képeket, részleteket, de folyamatában a világon semmit nem ért, az biztos.

Nem tudja feloldani ezeket a helyzeteket a mindennapokban és ezért sokszor agresszív lesz.

Nem feltétlenül azt mondom, hogy egy Walt Disney filmtől agresszív lesz vagy egy félelmetes dolog agressziót fog okozni, de elvezethet odáig.

Ugyanis az agresszió, a konstruktív megoldások hiánya.

A gyerek a gyerekségénél fogva nem képes megoldani, feloldani ezeket a félelmetes helyzeteket.

Hosszú szülői pártfogás kell ahhoz, hogy oldódjanak ezek a félelmek.

A szülők azt szokták mondani a gyereküknek, hogy ilyen ijesztő dolog a valóságban nem létezik, ez csak egy film, amit nem kell komolyan venni.

De egy óvodáskorú vagy egy kisiskolás gyerek ezt nem érti, mert neki a valóság és az álom, a valóság és a képi világ maga a valóság és a ’mintha’ világ teljes, totális keveredése és egymásra csúszása.

Tehát neki mindaz a valóság, amit ott lát.

Anya a Hős Magazin, Petik Katalin: Mi történik azokkal a gyerekekkel, akik rendszeresen kütyüt kapnak a kezükbe?

Dr. Gőbel Orsolya pszichológus: Amikor a gyerekek nem kapják meg a saját maguk játékidejüket, amikor nem kapják meg a tiszta gyermeki időt, amibe nem tolakodik be a felnőtt program, a felnőtt világ ideje, akkor a gyerekek egyre feszültebbé válnak.

Hogy ilyenkor mégis nyugi legyen, a szülők sokszor a gyerek kezébe adják a laptopot, a tabletet, az okostelefont.

És hogy miért is nyugszik meg a gyerek?

Mert azt a képi világot kapja meg, amit amúgy ő szeretne, de aztán becsapja őt ez a képi világ, mivel mégsem az övé. Kifosztja őt.

Minden játék és képi megnyilvánulás, amit a gyerekek például a laptopon látnak, egy totális szünet, üresjárat minden fejlődésben.

És igen, mondjuk aztán, hogy a kisiskoláskorban a videójátékok fejlesztik a reakcióidőt meg a döntési képességet. És valóban.

De ez még nem az óvodáskor és nem a kisgyerekkor!

Megvan a maga létjogosultsága 10-13 éves korban és az afeletti időszakokban.

Sokak véleményével egyetértek abban, hogy a gyerekeket 9 éves korig nagyon kellene védeni a jobb agyféltekés, belső fantáziaképeken alapuló világában.

Anya a Hős Magazin, Petik Katalin: Mi változik meg a gyerekek 9 éves korában?

Dr. Gőbel Orsolya pszichológus: A gyerek 9 éves korára alakul ki a pontos idői koordináta-rendszer: a múlt, a jövő és a jelen elhatárolódnak egymástól.

Addig egy állandó jelen időben élnek. Ekkorra érkeznek meg képzelet világából a valóságba, a társas világba.

Ez a fajta játék nyitja – és ezért szeretik a felnőttek is meg a serdülők is –, a ’mintha’ világot, a fantáziavilágot.

Érzésben, idői és téri tágulásban azonban ugyanazt az élményt adja.

Ebben az idői és téri tágulásban gyakorlatilag elvesztik az időérzéküket a gyerekek.

És akkor jön a következő konfliktus, mert mit mond a szülő.

Legyen idői határa a játéknak! Tehát azt mondja a gyereknek a mama: kisfiam, 10 perc!

Ez a 10 perc soha nem esik egybe sem a játék ívével, sem a végével, sem a dinamikájával.

Tehát nem azt mondja a mama, hogy két ilyen játékot végigjátszhatsz, és közben itt vagyok veled, izguljuk végig együtt, hanem otthagyja a gyereket, majd 10 perc után jön és kikapja a kezéből a játékot, vagy leállítja azt.

A gyermek pedig egyedül marad és tombol….

Dr. Gőbel Orsolya pszichológust, egyetemi docenst, a Varázsjátékok módszer megalkotóját megtalálhatod és elérheted itt: www.gobelorsolya.hu

Az interjú második részét holnap közöljük.