Van jó is a krízisben!
Y generációsként a szabadság végtelenül fontos, ez éltet. Hogy tudjuk így, ebben a helyzetben megélni a szabadságot?
Különleges lehetőség a Z és Alfa generációnak
Az iskolás gyermekemnél azt látom, hogy az iskolai anyaggal rohamgyorsasággal végez, utána egész nap szabadon azt csinál, amit akar. Az iskolában eddig ezek szerint ő tök sok felesleges időt töltött kötöttségek között. 🙂
Öröm látni, ahogy egész nap jön-megy, tesz, vesz, mindig szabadon. A reggeli iskolás rutinon és az esti lefekvési rutinon kívül tényleg azt csinál, amit akar. Ez a „napirendünk”. 🙂
Szerencsések vagyunk
- a jó idő,
- a nagy kert és
- a jó szomszédok (3 lakásos társasházban lakunk) miatt is, mert ezek támogatják, hogy élvezetesen, változatosan töltse az idejét – akár velünk, akár a szomszéd gyerekekkel, akár egyedül molyolva.
Különleges lehetőség Y generációs anyaként: távmunka
Most itthonról, távmunkában dolgozik a férjem és én is. Imádom! 😀
Nem kell utazással tölteni az időt, ha épp nincs munka, nem bent, az irodában kell unatkoznom, hanem csinálhatok bármit. Nem az iroda 4 falát nézem munka közben, hanem a kertünket, a gyerekeinket és a macskáinkat.
Mindenki végtelenül cuki! Békés, mosolygós vagyok, sokkal többet kapcsolódok a családtagjaimmal, akár csak futólag egy-egy ölelésre, egy mosolyra, vagy egy meseolvasásra… stb.
A kényszerű távmunka arra mutat rá, hogy lazán megoldhatnám a munkámat távolról, ebben a nyugiban – még a gyerekek jelenléte mellett is nyugi. Ha lehet, én maradnék is ebben a munkarendben a járvány után is!
Engem az is felszabadít, hogy mindenki itthon van a társasházban, így alapvetően rengeteg segítségem lett a gyerekek körül.
Nincs unatkozó gyerek, akinek ne lenne társasága, mert a 4 kiskorú alig várja, hogy játszhasson együtt.
Eddig sokszor előfordult, hogy hol az egyik, hol a másik család elment itthonról, máshol keresett élményeket, most mind itt vagyunk egy kis kolóniában. És ez nekem nagyon is jó.
Szóval szabad gyerekek, szabad felnőttek – a karantén nem kötöttség, ez egy újfajta élmény, amikor azokkal kapcsolódhatok, akik valójában a legfontosabbak a számomra. 💙
Én szárnyalok ebben a „krízishelyzetben”. Az én életemet ez most nagyon támogatja, minden területen.
- A dalszerzést, az éneklést.
- Az új, online kapcsolódásokat, a családi offline kapcsolódásokat.
- Az eddigi munkakapcsolatok lazulását (csak annyi van belőle, amennyi feltétlenül szükséges).
- Többet találkozom a férjemmel, többet látom a gyerekeimet.
- Többet pihenek.
Ööööö…. hát, szóval nekem ez áldás, nem átok, de megértem, hogy nem mindenkinek az…
Új párkapcsolat
Mi, a férjemmel, amíg csak ketten voltunk, nagyon jól tudtunk kapcsolódni.
Ahogy viszont megszülettek a gyerekek, valahogy minden „elromlott”. Eltávolodtunk egymástól úgy, hogy észre sem vettük.
Mire én elkezdtem önismerettel foglalkozni, addigra lényegében már nem is volt párkapcsolatunk, csak munkatársakként éltünk egymás mellett, és még munkatársként sem voltunk valami jó csapat.
De akkor még nem láttuk.
Az önismeretem fejlődésével először én láttam be, hogy ez bizony nem az a kapcsolódás, amire vágyok, ami éltetne, ami felemelne, ami támogatna az életem minden más területén is. De hiába próbáltam mindenhogyan megfogalmazni neki ezt, önismeret nélkül nem értette.
Nem látta a változást, ami bennem végbement – ami nem csoda, hiszen nem sokat találkoztunk a munka, a gyerekek, a saját, szabadprogramok mellett.
Most azonban mind itthon vagyunk. 😎 Háhááá!
Ez hatásos.
Amiről eddig csak beszélni próbáltam vele, most élőben meg is mutathatom.
A kommunikáció fontosságát.
A megegyezések fontosságát.
Azt, hogy mit jelent a támogatás.
Azt, hogy mennyire fontos mélyen, bizalmasan kapcsolódni egymáshoz.
Azt, hogy nemcsak az számít, mit teszel konkrétan a fizikai világban, hanem a gondolataid, az érzéseid, a hozzáállásod, az elfogadásod, minden megfoghatatlan, láthatatlan dolog, ami benned van, és amilyen hatást ezzel kiváltasz.
Azt, hogy lehetünk jól és élhetünk szabadon egymás mellett.
Azt, hogy a kapcsolódás nem családi állapot, kötelesség, hanem szabad választás kérdése.
És hol mutatom ezt a mindent meg?
A gyerekeimmel való kapcsolatomban:
- a napirendben,
- a megegyezéseinkben,
- a tervezésekben,
- a családi meetingeken, amiket én vezettem be.
Ő pedig most, hogy nap mint nap látja, hogy vagyunk, én és a gyerekeink, végre észrevette a változásokat, az új gondolatokat, a hozzáállásunk közti különbséget.
És mellém állt.
Támogat.
Gyorsan átveszi az új gondolkodásmódot, az új családi rendet, mert egyértelműen látja, hogy ez jó. Jó nekem, jó a gyerekeknek, és most már látja azt is, hogy neki is jó.
Ő tényleg jó férj, jó apa, jó ember. Mindig is azt akarta, hogy jól legyünk.
Mert szeret. Mindig is szeretett.
És ez megváltoztatja lassan a mi kapcsolatunkat is. Az új családi modell alapján új párkapcsolatot építünk. Változtatni akarunk, most már mind a ketten.
Mivel a változás első lépése a jelenlegi helyzet elfogadása, kb. egy hete levettük a jegygyűrűinket, ezzel is jelezve, hogy tudjuk és elfogadjuk, jelenleg nem vagyunk párkapcsolatban.
Innen indulunk.
Együtt, éretten, felelősségteljesen, őszintén, teljes önfelvállalásban haladunk. Egymást segítjük a felszín alatt megbújó, valódi vágyak felszínre hozására, hogy tudjuk tényleg, hogyan is akarunk élni külön-külön és együtt, no meg családként is.
Végtelenül hálás vagyok ennek a karanténnak, enélkül ez ennyire gyorsan nem valósulna meg.
Én is szeretem az édesanyámat