A minap azon kaptam magam, hogy egy nagyon ijesztő gondolat futott át a fejemben.
Majdnem úgy suhant át, hogy észre sem vettem! De amikor tudatosult bennem, hirtelen ledöbbentem.
A döbbenet hatására már azt is elfelejtettem, hogy minek a kapcsán alakult ki bennem, vagy honnan jött a gondolat. Viszont ott volt sajnos, semmi kétség.
Észre kellett vennem, tudatosítanom kellett és szembe kellett néznem azzal, hogy ilyenek az én fejemben is megfordulhatnak.
A gondolat ez volt:
Nehogy túlságosan megszokja a kisfiam a jót!
Nem volt könnyű felismerni.
Nagyon szívesen elhessegettem volna és megnyugtattam volna magam azzal, hogy ez biztos csak valami régebbi generációs gondolat maradványa.
De őszintén annyira megrémített, hogy éreztem, ezzel kicsit foglalkoznom kell.
Nehogy túlságosan megszokja a kisfiam a jót!
Honnan eredhet ez a gondolat és mi az üzenete?
A következőkben a saját értelmezésem alapján szeretném kicsit boncolgatni a témát.
Bár ezt a mondatot hangosan még sosem mondtam ki és abban sem vagyok biztos, hogy mástól hallottam ilyen konkrétan megfogalmazva, mégis mintha sokunkban bennünk gyökerezne ez a hiedelem, hogy nem jó, ha gyermekünk túlságosan hozzászokik a jóhoz.
Ezek a kérdések merültek fel bennem ezzel kapcsolatban:
- Mit is jelent megszokni a jót?
- Baj, ha megszokjuk a jót, vagy mi is egyáltalán a jó?
- Ha hagyjuk, hogy gyermekünk megszokja a jót, rosszat teszünk neki, esetleg „gyengébb” lesz hosszú távon?
- Előfordulhat az, hogy emiatt nem tud majd megbirkózni az élet nehezebb helyzeteivel?
Úgy látom, a saját gondolkodásmódomban 2 fő eredője lehet ennek a gondolatnak.
- Az első gondolati alap: „Meglesz ennek még a böjtje!”
Talán mindannyian hallottuk már gyerekkorunkban ezt a mondatot.
De vajon mennyire igaz ez a mondás?
Saját életemet végiggondolva, semennyire.
És ha vannak is olyanok, akik életében ez tényleg így megy – és a jó dolgokat mindig valami rossz követi -, miért akarnám, hogy a gyermekemben ez a hiedelem alakuljon ki?
Hogy ez a rögzült gondolat már a jó dolgok történésére is hatással legyen és az örömöt beárnyékolja a félelem, hogy mikor jön valami rossz?
Gondolkodásmódunk nagyon erősen befolyásolja azt, ahogyan hozzáállunk a dolgokhoz, történésekhez.
Mindannyiunkkal történnek olyan dolgok, amiket az adott helyzetben rossznak értékelünk, de nem azért, mert előtte jó dolog történt velünk.
És a jövőbeli negatív élményektől egyáltalán nem óvjuk meg sem magunkat, sem a gyermekünket, ha a “túl sok jót” is igyekszünk elkerülni.
És ettől vajon gyengébb lesz a gyerek, nem tudja majd kezelni, ha rossz dolgok történnek?
Azt gondolom, hogy pont fordítva van. Az gyengít meg egy embert, ha belül olyan apró szorongásokat hordoz, amiket lehet, hogy sokáig fel sem ismer.
És ez is egy ilyen példa, ha valaki nem tudja teljesen megélni a vele történő jó dolgokat, nem tud felszabadultan örülni, mert belül, észrevétlenül felüti a fejét a gondolat, hogy mikor jön valami rossz.
Az gyengít meg egy gyermeket, ha szülei túlóvják, féltik a világtól és nem hagyják kibontakozni.
2. A második gondolati alap: „Elkényeztetett gyerek lesz!”
Másik részről van bennem egy félelem, ami azt súgja, ha túl sok jót kap valaki, elkényeztetett lesz.
Azt gondolja majd, a világ tartozik neki, tele lesz elvárásokkal és később nehezebben tudja feldolgozni, ha valamit nem kaphat meg.
De ha túl sok jót kap valaki, biztos automatikusan elkényeztetett lesz?
Számomra azt jelenti elkényeztetni egy gyereket, ha következetlenül neveljük.
Ha nem tartjuk magunkat a saját magunk által felállított szabályokhoz.
Vagy ha szeretet és törődés helyett megpróbáljuk megvenni a gyereket tárgyakkal, ajándékokkal.
Na, ezt valóban nem jó, ha megszokja a gyerek. De ez egyáltalán nem a „jó” kategória szerintem!
Sokszor előjön ez a téma az anyagiakkal kapcsolatban.
Talán ez a legnehezebb része a témának és sok kérdést vet fel. Főleg most, mikulás, karácsony előtt.
Nálunk a szülinap is viszonylag közel van ezekhez az ünnepekhez.
Akármilyen is legyen a jelenlegi anyagi helyzetünk, egy biztos: Azt szeretnénk, ha gyermekünknek mindent meg tudnánk adni, ami a biztonságát és a lehetőségei kibontakoztatását biztosítja.
Az is biztos, hogy gyermekünknek is jó anyagi körülményeket kívánnánk felnőttkorára. Hogy olyan életszínvonala legyen, amilyet szeretne.
Hogy legyen lehetősége és szabadsága döntést hozni az életében és olyan életet teremtsen, amilyenre vágyik.
Ezt úgy tudjuk megtenni, ha fejlesztjük a saját pénzügyi intelligenciánkat és a gyermekünket is megtanítjuk bánni a pénzzel.
Nem feltétlenül az a megoldás, hogy szigorú megszorításokat kell alkalmaznunk vele szemben azzal a felkiáltással, hogy elkényeztetett lesz.
Például szerintem, ha mindig valamilyen eredményhez kötjük azt, hogy megkaphat valamit, a gyerekben az alakulhat ki, hogy mindig tennie kell a jutalomért és nem az, hogy megtanulja értékelni az apró dolgokat.
Az, hogy egy gyereknek megadjuk, amire vágyik, jó dolog.
Miért ne tanulhatná meg, hogy amire vágyik, azt megkaphatja?
Ezzel akkor van szerintem gond, ha valamit pótolni akarunk vele, például az együtt töltött időt.
Vagy bűntudatunk enyhítése a cél, például ha korábban csúnyán bántunk a gyermekünkkel.
Vagy esetleg ezzel akarjuk rávenni valamire, vagy ezzel akarunk elkerülni egy hisztit.
Ezekkel az a gond, hogy ilyen helyzetekben egyáltalán nem azt kapja meg a gyerek, amit igazából szeretne, a figyelmet, a minőségi időt, hanem egy tárgyat, egy pótlékot kap.
Nem maga az ajándék rossz, csak rosszul használjuk fel, arra, hogy elfedjen, pótoljon valamit.
Mi az, ami tudatosan végiggondolva jó a gyermeknek?
- Biztonságban van és biztonságban is érzi magát.
- Szeretetben van és szeretetben is érzi magát.
- Bízhat a szüleiben és a szülei is bíznak benne.
- Szabadon az lehet, aki ő valójában.
- Szabadon megélheti és kimutathatja az érzéseit.
- Életkorának megfelelően saját döntéseket hozhat.
Ha ezeket megszokja egy gyermek és ebben nő fel, akkor egészséges, magas érzelmi intelligenciával rendelkező felnőtt lesz, aki ugyanezen alapértékeket fogja képviselni saját családjában és életében.
Ezekkel nemhogy rosszat teszünk, hanem a legjobb alapot adjuk meg neki a saját életéhez.
Hogy adhatjuk ezt meg neki?
Ha első szóra ugrunk neki?
Ha mindent megcsinálunk helyette?
Ha óvjuk a világtól, a túl sok jótól?
- Vagy elég, ha támogató, szerető szülei vagyunk?
- Ha töltünk vele kellő mennyiségű és minőségű időt, és mellette hagyjuk, hogy megélje gyermeki szabadságát?
- Az előre lefektetett, fontos szabályok betartásán kívül pedig szabad lehet, és ő is hozhat döntéseket?
Szerintem az utóbbi!
És ezen felül tényleg csak bónusz, ha meg tudunk adni neki más olyan dolgokat is, amire vágyik.
Tehát baj, ha a gyerek megszokja a jót?
Szerintem egyáltalán nem! Szokja csak meg a jót!
Tanulja meg, hogy az élet szép, és bármit elérhetünk.
Tudja, hogy a szüleire mindig számíthat, és bátran az lehet, aki valójában, mert a családja, a szerettei mellette állnak.
