avagy gondolatok a szülői tudatosodásról
Amikor a férjemmel elhatároztuk, hogy gyereket vállalunk, boldog naivságban ugrottunk fejest az egészbe.
Egyetlen célunk volt, az, hogy legyen gyerekünk. Ennyi.
Bennem volt némi félelem, hogy ez „nem lesz egyszerű” és „sok felelősséggel jár”, no meg „vége lesz az életemnek”, de azért csak mentünk.
Nem volt bennünk semmi tudatosság. Nem vettük komolyan.
Maximum fizikai szinten terveztünk felkészülni, de sem az érzelmi, sem a mentális, sem a lelki vonzataival nem foglalkoztunk.
Az első gyermekünk rövid időn, még a kritikus 3 hónapon belül vissza is fordult – én hiszem azt, hogy nem véletlenül.
Ez a jelzés megváltoztatott engem.
Először csak azon kezdtem el gondolkozni, hogy hogyan akarok szülni.
Egy rövid kórházi tartózkodás ugyanis megmutatta, mennyire rideg tud lenni a kórházi környezet még akkor is, ha az ápolók és orvosok empatikusan és támogatóan állnak hozzám. Akkor még nem tudtam megfogalmazni pontosan, csak éreztem, hogy egy szüléshez ez nekem nem elég.
Ahogy formálódott bennem az igény, meg is érkezett rá a válasz és hamarosan kaptam egy nevet és egy telefonszámot: egy dúláét. ☺
Rengeteg, számunkra teljesen új információt, sok támogatást és egy hosszú távú kapcsolatot nyertünk a nevével.
Egy olyan új gondolkodásmóddal és hozzáállással ismertetett meg bennünket, amit a saját szüleinktől nem kaphattunk volna meg, hiszen ők nem tudták; akkor még nem így éltek, nem így gondolkodtak az emberek a gyerekvállalásról.
Annyi történt ebben a fázisban, hogy tudatosabbak lettünk.
Céljaink lettek, döntéseket hoztunk, tervezni kezdtünk a terhesség, a szülés és a szülőségünk első egy évének távlatában.
A második babánk már velünk maradt.
Ez a tudatosodás azonban részünkről
- nem volt hosszú távú;
- nem volt teljes;
- nem volt teljesen a miénk
…és ez nem várt következményekkel járt.
Nem volt hosszú távú, mert a tanácsadások alkalmával csak a szülésről és az azt követő nagyjából egy éves időszakról beszéltünk, de nekünk ez fel sem tűnt.
Az, hogy mi lesz később, már nem merült fel bennünk – visszatértünk a „lesz majd valahogy”-hoz. Nem kérdeztünk és nem tájékozódtunk tovább.
Nem volt teljes, mert voltak olyan célok, amiket nem vettünk figyelembe a tervezésnél, és így nem is valósultak meg.
Ezek jellemzően azok a célok lettek volna, amik hozzánk, felnőttekhez kapcsolódtak szorosabban és nem a gyerekről szóltak.
Ezek valahogy kimaradtak – kimaradtunk az életünkből, mert saját magunk helyett a gyerekünket helyeztük az abszolút középpontba.
Nem volt teljesen a miénk, mert a gondolkodásmódot és a hozzáállást is instant, kérdőjelek nélkül, egyben átvettük.
Lecseréltünk egy régit egy újra. Új volt, szép volt, jó volt, de mégsem volt pontosan ránk szabva.
Ezek a hiányosságok az első egy évben még nem okoztak megoldhatatlan problémát, de ahogy haladtunk előre az időben és megszületett a második gyerekünk is, egyre inkább éreztem a tudatosság hiányát az életemben.
Persze ez akkor még nem így fogalmazódott meg bennem, csak éreztem, hogy valami nagyon elromlott.
Rosszul érzem magam, nem kapcsolódtam szeretettel sem a gyerekeimhez, sem a férjemhez.
Most, nagyjából egy év önismereti munka után már egészen máshogy látom a gyerekvállalásra való felkészülést, és már egészen máshogy tervezek is.
Tovább tudatosodtam.
Amit átgondolok és megtervezek, az nem a gyerek élete vagy a gyerekkel közös életem, az anyaság, hanem csakis az ÉN SAJÁT ÉLETEM.
Nem a szerepeimben gondolkodok külön-külön, hanem önmagamban egyben – a szerepeimet csak úgy használom fel, mint körülményeket.
Egy változó környezet, amiben élek, ahogy mindenki más is.
Nekem két gyerekem van, ennyi idősek most, de folyamatosan nőnek. Van férjem, jelenleg lakunk valahol, dolgozunk valahol, de ezek is változhatnak.
Amikor tervezek, célokat, méghozzá igen hosszú távú (10-25 éves) célokat tűzök ki magamnak.
Én az OtthonFa céltervező rendszerét használom erre, mert nekem az vált be és ott kapok ehhez sok segítséget.
A hosszú távú céljaim megfogalmazásánál leírom, hogy
- milyen kapcsolatokat akarok kialakítani/fenntartani a párommal, gyerekeimmel, segítőimmel, támogatóimmal – mert a kapcsolatok a legfontosabbak. Jó kapcsolatok nélkül hiába is érnék el bármit a fizikai világban.
- milyen eredményeket akarok elérni, pl. új lakást/autót, utazásokat, gyerekekkel kapcsolatos bármit, milyen munkahelyet vagy vállalkozást, hírnevet vagy elismerést, fizikai/érzelmi/mentális állapotot akarok megvalósítani… stb., itt, a fizikai világban.
- milyen új szokásokat kell felvennem, bevezetnem ahhoz, hogy a kapcsolati vagy eredmény céljaim megvalósuljanak vagy miket kell elhagynom. Például hogyan tudok jól kommunikálni a folyamatosan változó gyerekemmel (vagy bárkivel)? Hogyan tartom magam fitten és egészségesen? Hogyan tudjuk megélni a csodás párkapcsolatunkat a férjemmel? Miben kérek segítséget, kitől és milyen rendszerességgel…? Stb. Tehát miben kell változnom, mikor, mit kell erősítenem vagy visszafognom magamban?
- mekkora vagyont kell megteremtenem ahhoz, hogy a céljaim megvalósuljanak. Ezt nem ragozom, szerintem mindenki érti.
És amikor megvannak a hosszú távú céljaim, leosztom őket időszakokra.
Hogy akarok állni
- 10
- 5
- 1 év múlva?
Itt már figyelembe veszem, hogy mikor, milyen, változó kihívásokkal fogok vélhetően szembenézni a különböző szerepeimben – tehát itt jönnek elő a körülmények.
A gyerekek nőnek, én idősödök, elköltözhetünk, munkahelyet váltok… stb.
A gyerekek fejlődése csak egy a számtalan körülmény közül. És bár nagyon lényeges rész, éppen erre könnyen fel lehet készülni a rendelkezésünkre álló, gazdag irodalom segítségével.
Csak a számomra hiteles forrást kell kiválasztanom és feldolgoznom, hogy ne érjen teljes meglepetésként a hirtelen és radikálisan megváltozott helyzet – aminek kiváltására csak a gyerekek képesek. ☺
Utána pedig a tudást gyakorlatba ültetve alkalmazkodom a változáshoz.
A hosszú távú céljaim nem nagyon változnak, de időszakról időszakra átalakul, hogy milyen eszközökkel tudok közelebb és közelebb jutni hozzájuk.
Ahogy látjátok, számomra a tudatos gyerekvállalás egyenlő a tudatos élettel, ahol a gyerekvállalás is egy a sok ezer döntés közül, amit meghoztam és amivel megváltoztattam a saját világomat.
Nem tudok tudatos szülő lenni úgy, hogy nem figyelek a teljes életemre és nem tudok tudatosan élni úgy, hogy nem figyelek a szülői szerepemre.
A szülőség az életem része – fontos része, de nem az egész.
Lehet, hogy valakinek ez így túl száraznak és racionálisnak tűnik, de számomra megkönnyebbülés.
Látom azokat a pozitív, lelkesítő célokat, amiket el akarok érni és ez motivál. A célok megkönnyítik a döntéseket, amiket meg kell hoznom, a tervezés felszabadít a folyamatos agyalás alól és segít, hogy megélhessem a jelen pillanat csodáit.
Az első gyermekem születése előtt még arra készültem, hogy milyen nehéz lesz, miután szülővé váltunk: alváshiány, tanácstalanság, váratlan helyzetek.
Tényleg ilyennek is éltem meg és alig tudtam élvezni még a csodás, összebújós pillanatokat sem, mert nem arra készültem.
Most felkészültnek érzem magam, bátornak és felszabadultnak. Tudatosan készülök arra, hogy ez egy csodás utazás lesz.
