AZ ÉRZÉKENY TÉMA:

Fúúú…… hát ez a téma …..…, gondolom Te is érzékeny témának érzed….

  • Ha nincs gyereked, akkor eszedbe jut, ahogy látod azt a sok hisztiző gyereket és azt, ahogy a szülők őket kezelik….
  • Ha még nincs gyermeked, akkor kicsit ’rettegve’ ..
  • Ha kisgyereked van, akkor pont benne vagy, és azért…
  • Ha már nagyobb a gyereked, akkor most eszedbe jutottak a legdurvább régi hisztik.

 

AZ EMLÉKEK:

Nekem is jönnek elő az emlékek…

Lelki szemeim előtt már látom is, ahogy a kicsi fiam leveti magát a kerületi DM előtt a járda aszfaltjára, én pedig mindenhonnan kapom a sajnálkozó vagy megerősítő pillantásokat vagy halk megjegyzéseket.

Aztán más alkalommal szinte látom, ahogy nagy komolyan azt mondja, hogy ő akkor világgá megy, és már be is pakolja a kicsi hátizsákját és veszi a cipőjét. Aztán persze visszafordul és csak a kertbe megy ki egy körre. Mire visszajön, már megnyugszik ő is, én is.

A kisfiamnál fiúként nem voltak túl gyakoriak a hisztik, de az is lehet, hogy az évek múlásával megritkultak és megszépültek már.

Amikor megszületett a kislányunk, már szinte a legelső babasírásnál tudni véltük ott legbelül, hogy a hisztiben lehet, hogy erősebb lesz, mint a bátyja. Olyan másképp, csajosan sírt. Így is lett. Adélkánk tud hisztizni. Már egész kicsiként is nagyon kitartóan sírt, később pedig kitartóan hisztizett. Én mindig azon csodálkoztam, hogy bármikor tudott könnyezni is. Bevallom Neked, hogy valahol büszke is voltam arra, hogy milyen kitartó.

Amikor nagyobb lett, elmondta, hogy ő tulajdonképpen szeret hisztizni.

Most már legalább tudjuk, hogy ha hisztizik, akkor lehet, hogy pusztán azért teszi, mert ehhez van kedve, ez így sokkal megnyugtatóbb. Bár a hangos hisztit nem teszi sokkal kedvesebbé a fülünknek….

 

A HISZTI ÉS ÉN:

És aztán nézzünk engemet…

Nézzük, milyen gyerekkori minták vannak bennem.

Emlékszem, hogy épp anyukámmal a kisváros egyik közértje elé értünk, amikor láttuk, hogy az egyik ismerős anyukának a kislánya hisztizik, jó hangosan. Csoki miatt, gyanítottam.

Emlékszem, hogy olyan kisiskolás korú voltam akkor. És furcsálltam, amit láttam.

Megkérdeztem Édesanyámat, hogy „Anya, én is hisztiztem?” Anyukám pedig elmesélte, hogy amikor kicsi voltam és elmentünk a boltba együtt vásárolni, milyen hisztit csaptam, hogy megkapjak valamit. Ő akkor, ott megvette a vágyott édességet, majd hazamentünk és megbeszélte velem az egészet. És azt is megbeszéltük, hogy nem szeretné, ha még egyszer így viselkednék… boltban. És így is lett. Több hisztis történetről nem tudok. Azért, mert meg tudtunk mindent így beszélni, vagy azért mert ’jólány’ voltam, ma már nem tudom.

 

De mielőtt azt gondolnád rólam, hogy a saját gyerekeim hisztijét kibeszélem ország-világ előtt, hadd meséljem el Neked, hogy én hogy szoktam hisztizni, így 38-39 évesen.

Hisztizek. Ugyanúgy, mint a gyerekem néha, csak sokkal halkabban. Sokkal szűkszavúbban. Más nyelven, felnőtt módszerekkel.

Hisztizek, de nincs mellettem az anyukám és az apukám, hogy megcsóválja a fejét a hisztim miatt. Hiszen most én vagyok a másik oldalon, én vagyok az anyuka. Most otthon egy másik szerepemben vagyok. Abban, amiben én vagyok a szülő, s van két gyerekem, akiknek én adom a mintát, akik nekem akarnak megfelelni, akik az én támogatásommal is ismerik meg a világot. Meg persze az apukájukéval.

De akkor miért is hisztizek?

Mert fáradt vagyok. Vagy mert egós nyüzsgésben vagyok és úgy érzem, hogy ezer a dolgom, és annyira fontos vagyok, hogy mindent csak én csinálhatok meg. Bevallom, hogy hisztizek akkor is, ha nagyon éhes vagyok. Vagy ha már azt érzem, hogy töltődnöm kellene.

 

HOGYAN KEZELTEM RÉGEBBEN A GYEREK HISZTIJEIT?

Régebben az esetek legnagyobb részében belementem én is a gyerek hisztijébe. Belevonódtam, belelovagoltam magamat a hisztibe. Hiába tudtam az eszemmel, hogy ez nem jó se nekem, se neki, az esetek nagy részében hatékonyan nem tudtam ezt a gyakorlatba átültetni.

Gyakran éreztem emiatt lelkiismeret-furdalást és elégedetlenséget. Lehettem volna sokkal jobb anya e tekintetben….

Igen, bevallom Neked. Felelősséget vállalok érte. És gyerünk tovább.

És most már egészen másképp nézem.

 

MI A HELYZET MOST A GYEREKEK HISZTIJÉNEK A KEZELÉSÉVEL?

Amióta elkezdtem magamat is megismerni, sok minden megváltozott a gyerekekkel kapcsolatban is.

  • Az egyik legfontosabb felismerésem az volt, hogy mindennel MINTÁT adok a gyerekeknek. Úgy, ahogy én is a mintát a szüleimtől vettem.
  • Megtanultam azt, hogy a SZERETET azt is jelenti, hogy 100 %-ban megértő figyelemmel odafigyelek a másikra, így a gyerekekre is.
  • Megtanultam, hogy magamért kell FELELŐSSÉGET vállalnom, s nem háríthatom át másra a felelősséget. Ez nagyon segített abban, hogy sokkal jobban tudok mindenféle helyzetet kezelni.
  • Megtanultam, hogy minden kimondott és ki nem mondott GONDOLATnak jelentősége van. Mert a gondolataink, érzéseink határoznak meg mindent. Így azt is, hogy hogy érzem magamat, jó-e a kedvem, és hogy hogy látom, hogy élem meg a körülöttem lévő világot.

Ettől kezdve sohasem mondtam például magamnak, hogy “Hülye vagyok, béna vagyok, stb.” És ha a gyerekek ilyet mondtak maguknak, akkor elmondtam nekik, hogy én miért nem mondok ilyet.

  • Megismertem, elfogadtam magamat, ami ÖNSZERETETet adott és önbizalmat nekem. Észrevettem, hogy azáltal, hogy én önmagamra találtam, sokkal több szeretetet tudtam adni a gyerekeknek és a körülöttem lévőknek.
  • Észrevettem, hogy az én változásommal, ŐK IS, az ő gondolataik, a magukhoz való hozzáállásuk is elkezdett változni.
  • Elfogadtam és megszerettem a VÁLTOZÁSt. Már nem ragaszkodtam ahhoz, amit régen márpedig így csináltunk. Nyitott lettem arra, hogy én is, és körülöttem minden, mozgásban, változásban van.

[Zárójeles történet: Egyik este épp azon zsörtölődtem kicsit, hogy Adél eddig megette a spenótfőzeléket, aznap meg nem. Ő szelíden és szeretettel ezt mondta nekem: “Tudod, anya, változunk.”]

    • Facebook
    Nem találtam ki azt, NEM DÖNTÖTTEM EL, hogy vajon a másik fejében milyen gondolat van, hogy ő mit gondol valamiről.
  • Elkezdtem gyakorolni, hogy TÜRELEMMEL mindig kivárjam a másik ember válaszát, a gyerekekét is. (Nekem ez volt az egyik legnehezebb.)
  • Elkezdtem sokkal TISZTÁBBAN kommunikálni, BESZÉLNI a gyerekekkel is. Őszintén elmondtam nekik, hogy mi miért esik rosszul, mit érzek, én mit szeretnék.
  • Sokszor MEGEGYEZEK. Miközben megbeszélünk a másikkal egy-egy konfliktushelyzetet, megegyezünk. A cél az olyan megegyezés, amiben mindkét fél nyer. Imádom, hogy a gyerekek is gyakorolják ezt már velünk.
  • Ahogy ELFOGADTAM magamat, teljes elfogadással elkezdtem elfogadni a többi embert is, így a gyerekeket is.
  • Az bennem valahogy mindig egyértelmű volt, hogy EGYENRANGÚAK vagyunk, hogy senki nem áll a másik fölött vagy alatt, és nem lehet hatalmaskodni egymással.
  • Amióta elindultam az önmagam megismeréséhez vezető önismereti utamon és azon ‘dolgozom’, hogy az én igazi, nem hozzám tartozó, régi mintáktól, megfelelési kényszerektől mentes életemet éljem, azóta tudatosan is figyelek a következőkre. Figyelek arra, hogy a körülöttem lévők is a saját maguk életét éljék úgy, amilyenek ők. Én pedig támogatom ebben őket. Gyakorolom a BE NEM AVATKOZÁS művészetét.

[Ez nem egyenlő azzal, hogy nálunk ‘ereszd el a hajam buli van’, hanem sokkal inkább azt jelenti, hogy sokkal boldogabban, önazonosabban élünk egymással.]

 

Azóta valahogy mások a hisztik.

Más az én saját hisztim, mert gyakran fülön csípem magamat, és így sokkal hamarabb ki tudok belőle jönni. Van, hogy a családom mondja meg nekem, hogy, na, most hisztizek… Régebben megsértődtem volna egy ilyenen és ‘beszólásnak’ éreztem volna…. De ma már nem.

Persze, persze, nálunk is vannak továbbra is hisztik.

De a hisztiket már másképp éljük meg. Szerintem a gyerekek is. Én is, az biztos. Másképp kezelem a gyerekek hisztijét, mert bennem is már annyi minden más és megváltozott.

És ezért én nagyon hálás vagyok.