Gyerekkorom Anyák napja…
A kisvárosi nagy ház udvarán már érezni lehetett az igazi tavaszi illatot. Zöldellt a fű, a hatalmas vén diófa, amely több generáció óta szelíden kísérte végig a család életét, vidáman mutatta friss leveleit. A szilvafa és a nyáron pici, de annál zamatosabb körtéket hozó fa is örvendett a tavasznak. A kertben éppen nyílt a csodaszép gyöngyvirág, a kék nefelejcs és az ibolya. Pompásan illatozott a lila és a fehér orgona.
Május első vasárnapjának a reggele volt. Az eresz alatt lakó három fecskecsalád vidáman köszöntötte a ház lakóit. A kert fái és virágai alig várták, hogy a mai nap csodáját, a friss és meleg levegőt, a vidám napsütést, az esti öntözést és önmagukat boldogan és elfogadóan ma is megéljék.
A Nagytemplom alatti Munkácsy utca egymás melletti házaiban lassan ébredezni kezdtek a családok.
A mostani családfők gyerekkorukban is pont ugyanitt laktak, s azóta is kísérték, segítették egymás életét. A ‘Ló-köz’, ahogy ők nevezték, hajdani rövidnadrágos, csintalan, lócitromot is dobáló gyerekei már felnőttek, és mindegyikük a szülői házban alapította meg a saját családját is.
Mindig különleges helyet foglalt el az életemben május első vasárnapja, az anyák napja. Ilyenkor rajzzal és a szívemből szedett csodaszép orgonával köszöntöttem az én egyik mindenemet, az Édesanyámat.
Anya, akinek a keresztnevét én is viselem, volt az, aki az életemet adta nekem. Az, aki a szíve alatt hordott, táplált és vigyázott rám, amíg odabent voltam.
Mesélte, hogy nagyon könnyen megszülettem. A doktor úrral épp a nevekről beszélgettek, mikor a doktor úr megszólalt: “Ott a pici feje.” Bejáratott úton jöhettem, amelyen a nővérem is járt már.
Akkor és ott megszülettem, amit észrevett nemcsak a Nap és a Hold, de az Univerzum több bolygója is.
A Borbarlang melletti szülészeten akkoriban még egyedül szültek a nők az orvosok, szülésznők és nővérek gondos segítségével. Az apukák csak a szülés után, az üvegfalon túlról nézhették meg rövid időre a gyermeküket.
Aztán anya, ahogy odabent is az volt, idekint is a mindenem lett, apával együtt.
Mondják azt, hogy a megszülető gyermek nem véletlenül, hanem okkal választja ki édesanyját, édesapját, családját. Kiválasztja, mert ott kell megtanulnia, és később ezekből aztán megértenie, megfejlődnie a saját magával, a lelkével, az életével kapcsolatos feladatait.
Mindent tőlük tanultam, ami kellett nekem ahhoz, hogy a világot, az életet megismerjem és megtanuljam.
Nagyon hálás vagyok az én anyukámnak és az apukámnak, hogy mindent megmutattak. Mindent, amit ők is tudtak, s mindent, amit a legjobbnak gondoltak. Mindig a legjobbat akarták és ezért végtelenül hálás vagyok nekik.
És amit ők tudtak, ők is a szüleiktől, a nagyszüleimtől tanulták.
Így mentek, mennek generációról-generációra a gondolatok, az érzések, a családi szokások. Tudatosan és tudat alatt mindenkiben elraktárazódik az, amit érez, tapint, lát, és hall.
Így tanul, majd – szülővé válva – tanít az ember.
És….
- így tanulja meg a szabályokat abból, hogy a szülei hogyan viselkednek.
- Mintát vesz az anyukájától arról, hogy milyen nőnek lenni, hogy ő hogyan érzi magát mint nő, hogy hogyan néz a tükörbe, milyen a nézése, amikor az arcát arckrémmel bekeni.
- Mintát vesz arról, hogy milyen az együttélés, milyen benne a feleség szerepe.
- Hogy hogyan áll ki magáért;
- hogy milyen őszinte magával, a férjével és másokkal;
- hogy mennyire ismeri magát;
- hogy milyen fontosnak érzi magát;
- hogy maga elé helyezi-e a gyerekeit, meg másokat;
- hogy hallgat-e a megérzéseire, vagy mindig követi az elvárt és ismert utat.
- hogy mennyire befolyásolja mások véleménye;
- hogy ő a saját feladatát éli-e meg az életében.
Emlékszem, hogy abban az évben, 1992-ben, amikor 13 éves voltam, különlegesen szép volt az anyák napja. A kisvárosi görögkatolikus templomunkban abban az évben került megrendezésre az első anyák napi családi koncert.
A hangversenyen két család lépett fel, amelyik közül az egyik a miénk volt. Édesanyám, aki a zeneiskolában zongoratanárnő volt, zongorázott, a nővérem, aki akkor már zeneművészeti szakközépiskolában tanult, csellózott, s én is gordonkáztam, Apukám pedig tapsolt nekünk.
Egész nap izgatottan készültünk. Mivel kisgyerekkorunk óta rengeteg hangversenyen és versenyen szerepeltünk, ezért a rutinunk megvolt, de mindenkiben ott volt a drukk. A görögkatolikus templom, a czerko sorai pedig megteltek ismerősökkel, barátokkal és újhelyi arcokkal.
Megkezdődött a koncert, s felhangoztak Haydn, Boni, Seitz, Offenbach, Vivaldi és Gluck dallamai. Csodálatos érzés volt, amikor a nővéremmel és Édesanyámmal hárman játszottuk együtt, tökéletes összhangban Vivaldi zenéjét. Egy mozdulatból, nézésből tökéletesen megértettük egymást. A zene pedig teljes harmóniát teremtett. Ez volt az a pillanat, amelyet máig úgy őrzök az emlékeimben, mint a legszebb zenei élményemet.
Szomorú anyák napják…
Aztán 2007-ben az Anyák napja addigi emelkedett ünnepét a szívemben a szomorú hiányérzet váltotta fel, mivel Édesanyám karácsonykor elment… Az orgonák nem a nagyszobai vázába, hanem a temető sírjára kerültek…
S míg mások Édesanyjukat köszöntötték virággal, én május első vasárnapján mindig a könnyeimmel küzdöttem.
Új anyák napják…
Aztán 2011-ben anya lettem.
A következő télről egy nagyon kedves emlék él bennem.
A lakópark pékségében a Télapó várta a gyerekeket. A kisfiammal, aki akkor másfél éves volt, beléptünk a pékségbe. A Télapó pedig megkérdezte Balázst, hogy ismer-e valamilyen télapó dalt. S Balázs elkezdte énekelni a Hull a pelyhes fehér hó… dalt.
Ahogy Balázs énekelni kezdett, az én arcomat hamarosan a könnyek kezdték el áztatni… Nagyon mély szeretet és hála öntötte el a szívemet. Elszakíthatatlan volt a szeretet, amit éreztem, és végtelen a hála. Akkor és ott értettem meg nemcsak a saját anyaságom, de Édesanyám anyaságának is az őszinte mélységét.
Hamarosan az anyák napján már négy karocska fonta körül a nyakamat, s én mindannyiszor könnyezve vettem át tőlük a virágokat.
Aztán, ahogy teltek-múltak az évek, az életem szinte ugyanúgy telt sok tekintetben, mint Anyáé. Szinte észre sem vettem, de vittem tovább a látottakat, hallottakat. Úgy éltem az életemet, ahogy tőlük megtanultam…
Azért újabbak az anyák napják, mert én is változok…
Rádöbbentem arra, hogy magamról mennyire keveset tudok. Rádöbbentem arra, hogy úgy éltem az életemet addig, hogy bizonyos tekintetben hiányoztam a saját életemből, és nem a saját életemet éltem.
Miért élem meg most már másképp az anyák napját?
Azért, mert:
- magamat sokkal tisztábban látom;
- elfogadom és szeretem magamat;
- ezáltal sokkal többet tudok adni;
- hiszek és bízok magamban;
- tudom, hogy a szeretet 100 %-os elfogadást és megértő figyelmet jelent magammal és másokkal;
- szeretet és hála van bennem;
- olyan felszabadult szabadság érzés van bennem, és ez nagyon jó;
- tudom, hogy még mennyi mindent tudok tanulni és fejlődni;
- tudom azt, hogy milyen fontos a támogató közeg az életemben.
A leghálásabb azonban azért vagyok, hogy az idei anyák napján, amikor az én két gyönyörű Gyermekem megölel majd, tudni fogom azt, hogy
- ezt a fajta gondolkodást
- önelfogadást és szeretetet,
- hitet és bizalmat önmagukban,
- a megértő figyelmet,
- a szeretetet s a hálát
a saját mintámmal át tudom, és az apukájukkal együtt át tudjuk nekik adni.
