– avagy minden éremnek két oldala van –
Na ez az, amiről nem illik írni.
Biztosan érezted már ezt az érzést.
Sok ez az egész. Fáradt vagy, nincs már energiád, bármit csinálnál, vagy bárhol lennél. Csak egy kicsit ne itt, és ne így.
Egy kicsit hadd szökhess el, hadd legyél magadban. De jó lenne sétálni egyet valahol egy erdő mélyén, vagy elmenni táncolni valahova. Vagy netán egy egész hétvégére likvidálni magad a családi körből, és eltűnni… például egy másik bolygóra 😀
Az érem egyik oldala
Azt illik mondani és mutatni, hogy minden csodálatos, és én, mint anya tökéletesen boldog és elégedett vagyok. Az anyaság egyszerűen egy varázslat, a gyermekeim tökéletesek és boldogak, kiegyensúlyozottak természetesen, és én teljesen elégedett vagyok ezzel a szereppel.
Az érem másik oldala
Amiben van igazság, de minden éremnek két oldala van, és minden fényben ott van egy pici sötétség, és a sötétségben egy pici fény. Hiszen egymás nélkül nem értelmezhetőek.
Az anyaságnak is vannak nehéz, sőt merem mondani, hogy sötét oldalai.
Amiért mi anyák, általában mardosó bűntudatot érzünk.
Tehát nem elég, hogy néha nehéz, de még bántjuk is magunkat érte rendesen, még akkor is, ha más nem is bánt minket. Ha mégis ér minket kritika, akkor nem baj, mi még simán rátolunk egy-két lapáttal.
Hiszen mindannyian érezzük. Azt érezzük, hogy ekkora téttel még nem játszottunk az életben.
Én legalábbis így voltam vele. Persze lehet, hogy te nem. Én hajlamos vagyok a pánikolásra, és lassan alkalmazkodom új dolgokhoz, úgyhogy mikor az első újszülöttemmel hazamentünk a kórházból… hát voltak érdekes élményeim.
A kislányom szépen evett, este megfürdettük, gyönyörködtünk benne, elaludt.
Tisztán emlékszem arra, amikor legelőször kelt fel éjszaka sírva (pardon! ordítva), és hullafáradtan belém hasított a gondolat: „Atyaúristen, ez most már mindig így lesz?”
Ráadásul valamiért nem jött a tej, és apukának a 20 km-re levő szomszéd városból kellett rakétasebességgel az ügyeletes gyógyszertárból tápszert hoznia. Addig én kamillateával próbáltam átvágni a szerencsétlen újszülöttemet. Utólag vicces, és most is nevetek rajta, de akkor inkább egy thrillernek tűnt az egész.
Az anyaság igazi oldala
Az anyaság nem mindig könnyű. Aki szerint igen, szerintem szimplán hazudik.
Mégis varázslatos, hiszen ha nem lenne az, akkor senki se vállalna egy gyereknél többet.
Lehetséges az is, hogy az anyaság velejárója bizonyos típusú szenilitás :D, aminek célja az, hogy az átvirrasztott éjszakákat, az ólmos fáradtságot, a könnyeket raktározó emlékeket szelektálja, vagy legalábbis jól elrejtse az emlékezetünk elől.
Valahogy elfelejtődik a sok fáradt pillanat, gyermekünk egyetlen felszikrázó mosolyáért, önfeledt kacagásáért cserébe.
Amikor még készülsz az anyaságra és várod a babádat, akkor még biztos vagy benne, hogy minden tökéletes lesz.
Elolvasol minden lehetséges könyvet, tájékozódsz interneten, barátnőktől, nőismerősöktől, édesanyádtól.
Fellángol benned az érzés, hogy Te biztosan tudod, hogy minden tökéletes lesz. Te mindent másképpen, és jól fogsz csinálni, tökéletesnek akarod az egészet. A babaszobától kezdve a szülésig, majd az azt követő hónapokat is már előre látod lelki szemeiddel, és csupa csodálatos kép jelenik meg előtted.
Azután, aki a hasadban bujkált hónapokig, egyszer csak kint van, és mindenfélét csinál. Csak olyat nem, amire tudod válaszként, hogy mit is tegyél. Mert azt gondolod, hogy tudnod kellene.
Igazából nem tudni kellene, hanem bízni magadban, hogy jól teszed a dolgod ösztönösen.
A világon a legtermészetesebb dolgok egyben a legcsodálatosabbak is.
Csak mi már nem bízunk a természetességben, a belső iránytűnkben.
Mindent tudni akarunk lehetőleg előre, és kiszámítani, hogy akkor annak úgy kell lennie, és ha nem, akkor jön a keserű csalódás.
Mert nem tökéletes semmi, és nem minden úgy lesz, ahogyan te gondosan eltervezted, és kiszámítottad magadban.
De ezért egy cseppet se aggódj.
Rendben van ez így.
Rendben van az is, hogy azt gondolod, hogy minden pontosan úgy lesz, ahogy te szeretnéd.
Rendben van, hogy mindent jól akarsz csinálni majd, és mindent rózsaszínnek képzelsz el. Hiszen ki az, aki sötét dolgokról képzeleg, amikor egy baba a pocakjában mocorog? 🙂
Én csak azt szeretném Neked mondani, hogy ne ragaszkodj a tökéletesség illúziójához.
Ne akarj a ki tudja ki vagy mi által meghatározott elképzeléseknek megfelelő tökéletes anyuka lenni, tökéletes gyermekkel.
Ne akarj megfelelni, megfelelő lenni, hiszen ez maga az Élet. Ahol bár megpróbálunk szabályok szerint élni, és szabványoknak megfelelően cselekedni, mert ezt hitetik el velünk, de ebben az esetben sok-sok csalódásban és boldogtalan pillanatban lehet részed.
A gyermekednek Te pontosan jó édesanyja vagy, mert a tőled telhető legjobbat adod neki éppen.
A legfontosabb az, hogy
- add át magad magadnak;
- bízz a belső irányításodban, hiszen a nők minden okosság nélkül is szépen fel tudnak nevelni gyermekeket;
- az építő jellegű kritikát hallgasd meg, de senkinek ne engedd, hogy lerombolja benned a hitet és bizalmat magadban, hogy igenis rendelkezel mindennel, ami elegendő ahhoz, hogy jó édesanyja legyél a gyermekeidnek.
Nekem már van két gyerkőcöm, nagyobbacskák, de ha most születnének, biztosan másképpen viszonyulnék a kezdeti időszakhoz. Nem azon pörögnék, hogy a konyha úgy néz ki, mintha atomtámadás érte volna, hanem lazán szundiznék egyet a babámmal. Mert a konyhámat minden nap összetakaríthatom, de a kisbabám nagyon gyorsan megnő, és mivel az időutazást még nem találták fel, azok a napok nem megismételhetőek. 🙂
Anyának lenni néha nehéz. De nem azért, mert Te nem csinálsz jól valamit. Hanem mert ez egy egész embert kívánó, nagy feladat. Viszont a világon az egyik legnagyobb teljesítmény, még akkor is így gondolom, ha sokak szerint ez csak egy alap dolog, és csak egyszerűen ez a nő „dolga”.
Legyünk büszkék magunkra 🙂, mi, hős édesanyák és leendő hős anyukák 🙂!
