Nemrég hallottam, hogy egy 16 éves gyermek öngyilkos lett.
Ez kész őrület, hogy a fiatalok körében egyre népszerűbb megoldás a problémák kezelésére az öngyilkosság.

Felháborító ez! No nem, hogy ezt a megoldást választják, hanem az, hogy hogyan jutnak el idáig és kinek a felelőssége ez.

 

Hogyan is fejlődnek a gyermekek?
  • Facebook

A gyerekek a példából tanulnak és nem abból, amit mondunk nekik.
A gyerekek 3 éves korukig mindent ellesnek a szüleiktől.

Figyelnek, másolnak, tapasztalnak és a szüleik mintája alapján kialakul a ’jó gyerek szerepre’ épülő személyiségük. Eddigre megtanulják, mit szabad és mit nem. És ami még izgalmasabb, megtanulják, hol van apa és anya határa.

A jó gyerek szerep azt jelenti, hogy a gyermek megtanulja, mit jelent jónak lenni. És ezzel egyáltalán nem biztos, hogy egyetért, és nem fog a személyisége részévé válni. Csak megtanulja, hogyan kell eljátszani.

Ha a szülő rátelepszik a gyermekre és folyamatosan irányítja, kontrollálja, a gyermekből kiveszik a kíváncsiság, a kezdeményezőképesség, és a felfedezés vágya és bátorsága.

A gyermekbe bevésődnek a szülőktől tanult szabályok, gondolkodási módok és az életben maradás szabályai.

Még kicsi és döntései a személyiség részét képezik, és döntései a szülőkéhez hasonlatossá válik.

Ám ennek sokszor semmi köze a gyermek valódi személyiségéhez, képességeihez, készségeihez. A gyermek olyanná akar válni, mint apa és anya, és ez hatalmas konfliktusokat eredményez benne.

Így a hároméves korában beinduló dackorszak a saját identitása és a szülői minták harcának tudható be.

Hasonló belső konfliktus alakul ki benne, amikor eléri a pubertáskort. Eddigre már teljesen össze van zavarodva. A szülői minták, elvárások, hogyan legyen jó, mit kell ahhoz tennie, gondolnia, éreznie, hogy szerethető legyen, teljesen kifordítja önmagából.

A szociális és oktatási intézmények poroszos elvű elvárásai, figyelmét és megoldásait átterelik a bal agyfélteke logikus, racionális, analitikus gondolkodásmódjába, és teljesen elveszíti a kapcsolatot a jobb agyfélteke érzelmes, intuitív, mély érzésű részével.

Végleg elhagyja a kapcsolatát felettes énjével, valódi önmagával, hiszen már jól megtanulta:

Színház az egész világ.

(Megj.: idézet William Shakespeare-től Szabó Lőrinc fordításában.)

Megtanult hazudni, hogy integrálódni tudjon közösségekbe, hamis személyiségeket és attitűdöket épített fel, hogy megfeleljen a szociális és társadalmi elvárásoknak.

Szíve végleg bezárult, hiszen már sokat bántották, és rengeteget harcolt és küzdött önmagában, hogy szerethetővé váljon. Mert megtanították neki, a szeretet nem jár, azért meg kell dolgozni.

Így fiatal felnőttként teljesen meghasonulva a megéléstől, a pénzkeresési terhektől és felelősségvállalástól összeroppanva egy pszichiáternél találja magát, aki antidepresszánst és nyugtatót ír fel neki.

Talán már gyermekkorában diagnosztizálták valami megfoghatatlan betegséggel, ADHD-val (figyelemhiányos hiperaktivitás-zavarral), hiperaktivitással vagy SNI-vel (sajátos nevelési igénnyel), mert nem saját személyiségének kibontakoztatása volt a cél, hanem beleszuszakolni egy olyan elvárási rendszerbe, amiben már gyermekkorában elkezdett haldokolni a lelke és saját szellemisége.

 

Mi megy végbe a gyermek fejében öngyilkosság előtt?

Most itt áll, fiatal felnőttként, meggyötörten, összetörve, összezavarodva, depressziósan. A szülők őt hibáztatják, hogy gyenge, beteg és nem képes megfelelni az elvárásoknak.

Ő pedig szívének egy elrejtett zugában magányosan ül és azon gondolkodik, minek ez az egész élet. Az önbecsülése, az önértékelése, az önszeretete, az önbizalma végtelenül alacsony. Magányos és rossznak tartja magát, aki folyton csak csalódást okoz a szüleinek. Egy lúzer, aki csak problémát jelent a szüleinek és az egész világnak. ’Istenei’ (a szülei) eltaszították, mert nem képes megfelelni az elvárásoknak. Ő legalábbis folyton ezt érzi.

A drogok, a pia, a bulik és néhány pörgető cucc ad neki vigaszt, hoz elő belőle igazi, mély érzéseket, és tud végre boldog lenni, túl a racionális elmén, túl a szabályokon, lopva, hazudva, csalva része lehet egy pici boldogságban.

Majd egy hajnali órán, távol a város zajától, egy játszótéri hintában, egy átbulizott és drogoktól mámoros éjszaka után, ül a Duna-parton és a végtelen szomorúság és kétségbeesés lesz úrrá rajta.

Zaklatottsága testet rázó zokogásban tör ki rajta. Kisírt, megdagadt szemét az égre mereszti és könnyektől telítődött, remegő szájával az égnek intézi a kérdést:

Hol van a helyem a világban? Hogyan kell élni?

Mivel nem kap választ, elkomorul az arca, könnyei befagytak, nem jönnek többé. Teljesen tiszta a feje és egy határozott szándék erősödik benne. Boldog, őszinte kacaja befagyott már rég a sok hazugságtól és megfelelési kényszertől. A jó gyerek szerep végleg elfojtotta benne kalandozó, kíváncsi, felfedező önmagát. Már semmi sem érdekli.

Őrült tekintetével lassan a kezére tekint, mely tele van mérgekkel. A megváltás ígéretével, egy hirtelen mozdulattal mindet beveszi a szájába. A kesernyésen édes íz békével tölti el. Mindent, ami a szájában az éjszakai buliból megmaradt, a napi nyugtatót és antidepresszánst a maradék vodkával mind letolja a torkán.

Béke és nyugalom tölti el a szívét. Végre vége van.

Összekuporodik a játszótéren a csúszda alatt. A hajnali szellő hideg, de testét a tűz önti el. Már nincs benne félelem. Megbékélt az élettel, mert megbékélt a halállal.

Békésen elszenderedik. Még sosem aludt el ilyen nyugodtan. Többet nem bánthatják, többet nem egzecíroztathatják. Vége van. Úgysem szereti senki, így ő sem szeret senkit. Így eltűnhet egy pillanat alatt. Kudarcot vallott, és ennek az átkozott létnek végre vége van.

Megmenekült.

 

Nem ébred fel többé.

És már sosem tudja meg, hogy csodálatos és szeretettel teli személyisége volt. Rengeteg remek képessége már sosem jöhet elő belőle. Életének értelme és célja volt, de már sosem tudja meg, milyen szabad és szeretettel teli élete lehetett volna. Mert mérhetetlenül egyedül volt magányában. Senki sem értette őt meg.

Kinek a kudarca, hibája, hogy egy 16 éves öngyilkos lesz?

A rendszeré? A társadalomé? A szülőé? Az övé?

Senkit sem akarok hibáztatni.

Tény, hogy valamit tenni kell.

Mert történetünk főszereplője nincs egyedül.

Számtalan fiatal él antidepresszánsokon, nyugtatókon, drogokon és alkoholon.

Nem hibáztatni kell valakit, hanem közösen összefogni, és változtatni ezen.

 

Elsősorban a szülőknek kell megtanulniuk, mit jelent szülőnek lenni, mert ez így nem mehet tovább.

Sajnos arra, hogy milyen a jó szülő senki sem tanít meg. Nincsenek erre tanfolyamok, képzések. Sokszor a szülők sem készülnek fel erre a nagy felelősségre, erre a nagy változásra, hogy gyermekük lesz.

Ők maguk is elszenvedték gyermekkorukban személyiségük elnyomását. Így nem csoda, ha ugyanezt a mintát viszik tovább.

Ám a világ megváltozott. Ez érezhető a gyerekeken is.

Az Alfa generáció tagjai már nem hagyják magukat olyan könnyen elnyomni. Nem engedik a hazugságokat és a természet törvényeinek lábbal tiprását.

 

A társadalmi, szociális, oktatási rendszeren is változtatni kell

Hiszen a társadalom ahelyett, hogy megértené a fiatal generációt, inkább betegnek titulálja azokat, akik nem idomulnak be 100%-osan a hazugságra, egyformaságra, egós gondolkodásra nevelő oktatási rendszernek.

A szülők, önmaguk védelme miatt, inkább levagdossák a gyermekek szárnyait, csak ne kerüljenek kényelmetlen helyzetbe gyermekeik különlegessége miatt.

 

Megváltozott a világ.

Itt az idő nekünk is megváltozni.

A gyermek a szülő példáját követi. Így itt az idő, hogy a szülők segítséget kapjanak, feldolgozhassák gyermekkori traumáikat, letegyék a jó gyerek szerepüket, a megfelelési kényszereiket, a hazug kommunikációjukat és mély önismereti úttal felszabadíthassák saját személyiségüket. Miért? Hogy ne nyomják el gyermekeiket, ahogyan azt a saját szüleiktől látták.

Talán nincs ez mindenkinél így. És ez csodálatos.

Ám akiknél igen, őket közösen kell felkarolnunk. El kell érnünk, hogy tudjanak erről a problémáról és akarjanak rá megoldást.

 

Mert a jó szülő a mély önismeretnél kezdődik.

Óriási a felelősségünk a felnövekvő generáció felszabadításában.

Az életünk, Földünk, gyermekeink, mind segítségre szorulnak.

Itt az idő, tenni kell valamit.

Ne keseregjünk azon, hogy éretlen szülők, akik nem ismerik önmagukat, gyermeket nevelnek.

Megoldásokra van szükségünk és prevenciókra. Mind a kettőt az önismeretben, az önismereti fejlődésben kapjuk meg.

 

Te szülő vagy.
  • Facebook

Saját fejlődésed, önmagad megismerése és felszabadítása által leszel képes példamutató és jó szülővé válni. És ennek az lesz az eredménye, hogy gyermekeid szabadon, önmagukat ismerve, magas önbecsüléssel, önismerettel, önszeretettel, önértékeléssel, önbizalommal fognak rendelkezni kicsi koruktól kezdve. Így a saját, boldog és sikeres életüket tudják élni.

És ami még fontosabb, ezt a csodálatos mintát adják tovább az utókornak is.

Ezért kell most összefognunk és magunkon dolgoznunk.

Mit gondolsz erről?