A minap egy látszólag egyszerű kérdést pillantottam meg a Facebookon, amire csak úgy özönlöttek a válaszok. A kérdés valahogy így hangzott: 

Mit mondogatott neked mindig anyukád?

 

Milyen hamuban sült pogácsa van a Te tarisznyádban most?

Kedves Olvasóm! Kérlek, hogy picit állj meg az olvasással és gondold át, hogy mi a te válaszod erre a kérdésre.

Azt is kérdezhetném, hogy milyen hamuba sült pogácsával indultál el otthonról? Mit vettél magadra mások elmondásából, véleményéből, kritikájából és bírálatából?

Mi az, amire jelen pillanatban ezt mondod:

Ó, igen. Én ilyen vagyok. Már anyám is megmondta.

Miket hittél el magadról?

Egy gyereknek a szülei az ’istenei’, így amit ők mondanak róla, az úgy is van, mert a gyermek feltétlen bizalommal hisz a szüleinek és a szüleiben. Ha most olyan érzésed van, mintha anyukád szavai önbeteljesítő jóslatként hatottak volna rád, akkor gratulálok a felismerésedhez.

Ahogy mondtam, rengeteg válasz érkezett a kérdésre, amiket különböző kategóriákba lehetne sorolni.

  • Nagyon sokaknál előjöttek öltözködéssel, étkezéssel és tanulással kapcsolatos intelmek. “Ha nem tanulsz, akkor ez lesz vagy az lesz……”
  • Vagy éppen az egy-egy foglalkozás kiválasztásával kapcsolatos szülői mondatok. “Na, az (tűzoltó, orvos, ügyvéd, stb., stb.), nem lesz belőled, gyerekem!” Voltak halkan aggódó, de voltak hangos, agresszív, pozitív és negatív kijelentések egyaránt.

Természetesen felmerül a kérdés, hogy mi van akkor, ha anyádnak igaza volt.

Tényleg ilyen/olyan/amolyan vagyok?

Valóban vannak olyan részeink, vakfoltjaink, amik a számunkra láthatatlanok. Vannak olyan tulajdonságaink, amiknek nem vagyunk a tudatában, a környezetünk azonban világosan látja ezeket. Ez a helyzet, mind így vagyunk összerakva, és van, akinek ezek miatt a láthatatlan és általa nem érzékelt tulajdonságok miatt akár sok konfliktusa is lehet.

Van olyan, amikor el sem akarod hinni, ahogy reagálsz egy adott szituációban! Ha elkezded saját magadat figyelni, hogy bizonyos helyzetek milyen érzéseket és gondolatokat váltanak ki belőled, hogyan reagálsz rájuk, akkor saját tapasztalataid lesznek. Ez máris egy teljesen más és új helyzet, mintha valaki kívülről mondaná meg neked ugyanezt. Bármi is lesz a megfigyeléseid eredménye, bátorság, tudsz rajta változtatni – mindjárt elmondom, hogy hogyan.

 

Milyen hamuban sült pogácsát szeretnél Te a gyermeked tarisznyájába tenni?

Egy nagyon fontos feladat vár Rád! Ülj le és írd össze, hogy te milyen hamuba sült pogácsákat szeretnél a gyermekeidnek adni útravalóul. Engedd teljesen szabadon a fantáziádat, bármi lehetséges.

Légy őszinte magaddal.

Most éppen pozitív megerősítéseket gyártasz, amikért nagyon hálásak lesznek majd neked a gyerekeid. Mondd is majd ezeket nekik rendszeresen! Így ha valaki 10-15-20 év múlva megkérdezi tőlük, hogy mit mondogatott neked mindig anyukád, akkor pozitív, előrevivő és szeretettel teli mondatokat tudnak majd idézni, sőt, ezeket tudják majd továbbadni a saját gyerekeiknek, a te unokáidnak is.

 

A Te életed, a Te utad. A saját utadat viszont ismerned kell, hogy ne csak túlrohanj életed legtöbb napján, hanem valóban a saját életedet éld és megéld a mindennapokat.

Az úton imádjuk a hamuban sült pogácsákat. A valódi önismereti út viszont abban segíthet Neked, hogy megismerd az igazi önmagadat, az igazi utadat és ahhoz tudd a megfelelő pogácsákat magaddal vinni, a gyerekeidnek pedig a legfinomabbakat megsütni és becsomagolni.