Ülök a kanapén és konstatálom, hogy valójában minden rendben van. Tisztára feldob! Annyira tetszik, hogy naponta többször emlékeztetem magam rá. Az esti hála imámban pedig külön köszönetet mondok érte, ahogy Bogi mutatta.

Nem volt mindig így. Az elmúlt 30 évben hullámokban, kisebb-nagyobb csomagokban, hol jobban, hol kevésbé nem volt így. Ez idő alatt mindig arra vágytam, hogy így legyen, hogy ezt érezzem, ezt éljem, és hogy valamilyen útmutatót találjak, hogy hogyan lehetne így, mit kéne tennem, hogy megszerezzem.

A kanapén ülve ébredek rá, hogy az álmom valósággá vált.

A vágyam, ami ugyanebben a lakásban fogant meg, ahová a mai napon, 30 év után átmenetileg beköltöztem. Elnehezülök és beleszédülök, amikor tudatosul, hogy teljesült: visszatértem a békébe magammal, ami itt esett szét!

 

Akkor gyerekként a fejemet a matracba fúrva bőgtem el keserűségemet. Még tudtam, hogy ki vagyok. Szeretetben és szabadon akartam élni. Ki tudtam volna fejezni ezt az erős és tiszta vágyamat, hogy így éljek, de már inkább nem tettem, mert megtanultam, hogy ha konfrontálódok magamért, akkor rosszabbul jövök ki belőle, mint ahogy belementem. Mindig. Esélyem sem volt a saját életemet élni, bár megvoltak a saját törvényeim. Csak bőgtem és eldöntöttem, hogy addig megyek, amíg vissza nem szerzem a békémet és meg nem tanulom azt megvédeni.

Teljes szívemből vágytam egy emberre, csak egyetlenegy emberre a világon, aki érti ezt és megmutatja, hogy hogyan tudom az álmomat megvalósítani, hogy a saját életemet éljem. Persze fogalmam sem volt arról, mennyire kacskaringós utat kell bejárnom idáig. Ahogy telt az idő, és én egyre jobban kerestem a megoldást – magamon kívül -, annál inkább elment a fókuszom magamról.
Ekkor, évtizedekkel később »véletlenül« úgy alakult, hogy a jó tündér elém fújta egy kedves barátnőmet, aki az orrom elé dugta AZT az embert, akit addig kerestem: Kárpáti Bogit. Egy életem, egy halálom, jöjjön, aminek jönnie kell, és fejest ugrottam az önismeretbe.

Azóta első számú lecke lett számomra, hogy a fókusz mindig magamon. Mindig magamon! Megtanultam, mekkora hatalom van abban, hogy elveheted magukról és irányíthatod mások fókuszát. Ha elvehetik magadról és irányíthatják a fókuszodat. (Erre épül az összes médiabirodalom, a marketing és valamennyi iparág.) Most már gyanús, ha valaki megpróbálja elérni ezt.

Mert akkor vagy békében magaddal, ha tudod, ki vagy és mire van szükséged. Ahhoz, hogy ezt megtudd, meg kell ismerned magad, magadra kell figyelned.  Nyugalomra lelsz, ha ki tudod fejezni szükségleteidet, képes vagy konfrontálódni magadért és hatékonyan érvényesíted az érdekeidet. Ha határozottan és magabiztosan a saját életedet éled a saját törvényeid szerint és senki nem korlátozhatja be a szabadságodat.
Ha megnézel egy kisbabát, pont ilyen. Mitől változik egy kisbaba azzá a felnőtté, aki elmegy melletted az utcán, akivel együtt dolgozol, akivel megosztod az ágyadat vagy akivé váltál? Bekorlátozták a szabadságát, elvitték a fókuszát magáról. Elhitették vele, hogy nem ő a legfontosabb a saját életében, sőt, csak akkor szerethető, ha… – és itt fantáziadús kritériumok sorakoznak, amiket az éltető figyelemre vágyók találnak ki feltételül.

Ha valóban mindent meg kívánsz adni a gyermekednek, amitől boldog lehet, akkor már azzal jó alapot teremtesz neki, ha eléred, hogy nem ártasz neki. Ez egyszerűen hangozhat, de talán nem annyira kézenfekvő, mint első hallásra gondolnánk. Ha egyvalamit tehetsz érte amellett, hogy ellátod őt:

  • Ne vedd el a fókuszát önmagáról.
  • Erősítsd meg abban, hogy tudja, mi a jó neki és támogasd a céljai elérésében.
  • Tartsd tiszteletben a határait.
  • Mondhasson nemet megszégyenülés és bűntudat nélkül. Járhassa a saját útját.

Egy kisgyerek ki van szolgáltatva a bölcsiben, az oviban, az iskolában, mindenhol. Csak a szüleire számíthat, hogy megvédjék őt – akár konfrontálódás által is. Vállald és képviseld őt a nehéz helyzetekben is. Tanítsd meg neki az asszertív kommunikációt. Biztosítsd róla, hogy mindig van választása, amit kifejezésre is juttathat anélkül, hogy hátrányba kerülne miatta. Mert te ott vagy neki, mindig támogatod, és ha kell, megvéded őt. És mindenekelőtt a saját példáddal mutasd meg neki, hogy hogyan lehet mindezt a mindennapokban megvalósítani.

 

Nem is olyan egyszerű, igaz? Nekem nem volt az. Nem tudom, lehetséges-e önállóan, támogatók nélkül véghezvinni egy teljes változást, ami által életed 100 százalékosan rólad fog szólni és azokról a dolgokról, amik neked fontosak. Nekem meghatározó segítséget jelentett és jelent a mai napig az OtthonFa Club közössége és Kárpáti Bogi gyakorlatias tudása.
Én felnőtt fejjel tanultam, tanulom meg mindezt, mert most már van, aki megtanítja. Ha mérleget vonok, azt látom, hogy már másmilyennek, mint 30 éve, de ismerem magam. Amire a legnagyobb szükségem van, az nem változott; újra megtanultam konfrontálódni magamért; az érdekeimet már jobban érvényre tudom juttatni, de még van mit tanulni. Végre elmondhatom, hogy a saját életemet élem, a saját törvényeim szerint; és ha valaki, akkor leginkább saját magam korlátozhatom magamat, mint bárki más.

Olyan érzés, mintha minden megváltozott volna körülöttem. Pedig csak én változtam, és itt, ez a kanapé.