Képzelj el egy kört.

Emberek alkotják, nők, lányok, asszonyok.

Szépen, egymás után állnak, rendezetten, fegyelmezetten, hallgatagon. Mindegyikük az előtte levő haját fésüli nagy gonddal és figyelemmel.

Koncentrálnak.

A hajkoronák szépek. Tényleg azok.

Az emberek azonban valójában boldogtalanok.

Vajon miért?

Senki sem azt a hajat kapja, amit ő magának szeretne.

Mindenki az előtte levővel foglalkozik, a másik haját fésüli újra és újra és újra, de úgy, ahogy azt ő gondolja, úgy, ahogy azt ő a legjobbnak hiszi. Ez leköti minden gondolatát.

A saját haja? Az nem számít.

Csak a sorban előtte állóé.

Míg egyszer…

A sorban valaki elkezd saját magán gondolkodni.

A saját haján.

Nem jó ez így. Én nem ilyen hajat akarok.

Milyen hajat is akarok én?

A fésű lassan megáll a kezében, a karját leengedi.

Milyen hajat is akarok én?

Nem tud dönteni, nem tud szólni, de nem tud vagy nem is akar fésülni tovább.

Gondolkodni akar. Kilép a körből.

Megbomlik a sor, megbomlik a rend és fegyelmezettség.

A mögötte álló kétségbeesve néz.

Nincs kinek fésülni a haját. Elvesztette azt, akit megszokott.

Kesereg. Nem tudja, mit tegyen.

Egy ideig fogja a fésűt a kezében, megpróbálja átérni a távolságot, hogy elérje az elé került, kicsit ismeretlen valakit, de csak meglegyinteni tudja – az ő haját ugyanis még fésülik, őt húzza vissza a mögötte álló.

Nem tud, vagy nem akar lépni. Eltávolodik.

Az előtte levő haját senki sem fésüli, így az értetlenül néz, forgolódik, nem találja a helyét.

Megpróbál úgy tenni, mintha semmi sem történt volna és fésüli az előtte levő haját. Megpróbál ugyanúgy létezni, ahogy addig tette.

De már nem megy. Hiányzik az, aki az ő haját fésülte, de hiába néz vissza.

Neki kell tennie valamit. Még nem tudja, hogy mit akar igazából, csak azt tudja, hogy nem áll ki a körből. Még nem.

Fésüli a saját haját, néha fésüli az előtte levőét is, néha nagy a káosz, de az arányok lassan eltolódnak.

Egyre jobban tudja, mit és hogyan akar, egyre szebben fésüli a saját haját és egyre elégedettebb. Mosolyog.

Az őelőtte levő érdeklődve tekintget hátra, mi történik vajon.

Furcsa a helyzet. Folyton alakul, változik.

Most akkor fésülik a haját vagy sem?

Hogyhogy mosolyog a mögötte álló? Vajon szabad ezt?

Érdekes. Még vár.

Ebből mi lesz?

Ő vajon mit fog tenni? Ezt még nem tudom.

Az édesanyám kilépett a körből.

A nagymamám eltávolodott, majd évekkel később követte.

Bennem néha még nagy a káosz, de már egyre jobban tetszik a saját hajam úgy, ahogy azt én fésülöm.

Vajon mit fog tenni a lányom? Ezt még nem tudom.

A te köröd milyen? Mesélj róla!