avagy ha már a szülés előtt gond van…..

 

Van, aki már a karjában tartja a gyermekét.

Van, akinek már unokája is van.

És van, aki mindent megtesz azért, hogy anyává váljon, de valamilyen oknál fogva nem sikerül a fogantatás vagy a baba kihordása. Van, aki elveszíti a magzatát, a gyermekét. Ők is mindannyian Hős Anyukák!

 

Lehet, hogy életünk bizonyos pontján még álom, hogy anyák lehessünk, és hiába az erőteljes női ösztön bennünk, nem tud valóra válni ez az álom.

Velem is megtörtént az, amit egy nő sosem akar átélni, ha babát szeretne. Nagy pocakkal bemenni a kórházba és üres kézzel kijönni onnan…

Ez a nagy próbatétel engem arra ösztönzött, hogy megerősödjek, megismerjem önmagamat és fejlődjek. Ha ez nem történt volna meg, akkor nem leltem volna rá az életutamra és nem tudnék másokat segíteni ilyenformán, illetve most kedves Olvasóm, Te sem olvasnád ezeket a sorokat.

Nagyon sokunknak van igazi hősies története. Szeretettel osztom meg most veled az enyémet, amiről sokáig magam sem tudtam beszélni….

 

Az Anyává válásom próbatétele

Könnyű fogantatást követően első babánkat vártuk a férjemmel, amikor a szülés várható időpontja előtt kb. két héttel, éppen karácsony szenteste, mintha nem éreztem volna kisbabám mocorgását. Pár órával korábban anyukám eltörte a kezét, amit aznap meg is kellett műteni. A férjemmel mi is bementünk a kórházba, és pár órát bent töltöttünk, mert először nem is igazán akarták mamit – ahogy én hívom őt -, megműteni. Amíg bent voltunk nem igen volt lehetőségem meghitten a kicsikémre figyelni, de az azért feltűnt, hogy mintha nem lenne olyan aktív.

Egy egész éjszakai tipródás után másnap eldöntöttem, hogy karácsony ide vagy oda, de beszélek a helyi orvosommal. Ő kedves volt és bement a rendelőjébe még az ónos eső ellenére is, hogy megvizsgáljon. Megvizsgált, majd megnyugtatott, hogy nem sokat fog már mocorogni a baba, mert hamarosan szülni fogok. Azt hiszem, ezt a választ akartam hallani.

Két napra rá kicsit nyugodtabban mentem fogadott orvosomhoz a soron következő vizsgálatra, aki hosszasan vizsgált, szinte óráknak tűntek azok a percek. Majd azt mondta, hogy nem él a baba. Nem hittem a fülemnek, nem akartam elhinni, amit mond. Az nem lehet, hiszen két napja megnyugtattak, hogy minden rendben van!

Egy nyugtatót adtak, hogy vegyem be. Én nyolc és fél hónapig arra vigyáztam, hogy a babám egészséges legyen. Most meg egyenesen azt mondják, hogy vegyek be egy gyógyszert? Nem! Nem éltem vele.

Hazaküldtek a holmimért, és négy óra múlva megindították a szülést.

A férjem tehetetlenül állt mellettem, és próbált erőt adni ebben a mindenkinek nehéz helyzetben.

Otthon már berendezve állt a gyerekszoba, csak arra várva, hogy birtokba vegye őt a kisfiunk…

Engem pedig mindvégig egy erőteljes érzés hajtott, hogy minél előbb megszüljem őt, mert így megmenthetem az életét.

Utólag már tudom, hogy ez csak védekezés volt, hogy végig tudjam csinálni, ami rám vár.

Vajúdás közben hallottam a szomszédos szülőszobából felsíró kisbaba hangját, ami olyan gyönyörűen hangzott.

Nekünk nyolc óra gyötrelmes vajúdás után – éjfél után kicsivel -, megszületett a három kilogrammos, élettelen kisfiunk szépen…., csöndben….., némán……

Kívül csend, belül üresség.

Ám a Nap aznap is ugyanúgy felkelt, mintha semmi sem történt volna. Mi pedig ott voltunk gyermekünk nélkül, akivel nyolc és fél hónapig éjjel-nappal elválaszthatatlanok voltunk, illetve inkább én, mert ez a kismamaság csodája.

Amíg nem vagy kismama el sem tudod képzelni azt az állapotot. Amikor pedig kismama leszel, akkor a terhesség előtti állapotot nem tudod elképzelni – legalábbis én így voltam ezzel.

 

Nem derült ki miért történt ez velünk.

Ám nem adtuk fel, és a nőgyógyászom javaslatára nem vártuk meg a hat hónap regenerálódási időt sem, mondván, hogy úgyis akkor leszek állapotos, ha a szervezetem már felkészült rá.

Így három hónap múlva újra babát vártam, és nyolc és fél hónapra rá megindították a szülést. Ezúttal szerencsésen megszületett Benjámin fiunk. Később pedig megszületett a másik fiunk, Roland is.

(A képek felső sorában Benjámin látható régen és mostanában. Az alsó sorban pedig Roland.)

Sok nő már az anyává válás előtt hősiesen küzd gyermekéért. A kilátástalannak tűnő helyzet szerencsére sok esetben változtatható. Türelemmel, kitartással, fejlesztéssel, orvosi segítséggel. Az orvosi segítség mellett is feltétlenül kell a mi pozitív hozzáállásunk és a lelki hátráltató tényezők feloldása.