Nem is olyan régen listát írtam arról, hogy miket utálok az anyaságban. Igen tisztességes terjedelmű felsorolás lett, és bár önsajnáltató, azért még igaz.
Akkor még nem tudtam, milyen hálás leszek érte, hogy ilyen csodálatosan összegeztem az anyaként és emberként megoldandó feladataimat. Egy fejlődési listát írtam, amin végigmehetek.
Csak a döntésem kell hozzá.
Úgy döntöttem, hogy abbahagyom az önsajnáltatást.
Úgy döntöttem, hogy a problémacentrikus hozzáállásomat megoldásközpontú hozzáállásra változtatom.
Úgy döntöttem, hogy megtanulok:
Elfogadni
Elfogadni a gyerekeimet és ezáltal az embereket olyannak, amilyenek. Elfogadni azt, amilyen szinten állnak. Egyben elfogadni önmagamat olyannak, amilyen vagyok. Elfogadni azt, amilyen szinten állok.
Asszertíven kommunikálni
Levetkőzni a hatalmi drámákat, megértő figyelemben lenni, önérdek érvényesíteni, megegyezni.
Felelősséget vállalni
A céljaimért, a döntéseimért, a cselekedeteimért. Az életemért, a példáért, amit nekik mutatok.
Időt beosztani és segítséget kérni
Egy kicsit ide – egy kicsit oda. Anya mindenkinek kell. Főleg önmagának!
Szabadon élni
Szabadon megválasztani a céljaimat, a gondolataimat, a cselekedeteimet.
Megoldást találni
MINDENRE 😊
A gyerekeim nélkül nem lenne ennyi megoldásra váró kihívás az életemben és még csak eszembe sem jutott volna ilyeneken gondolkodni. Fel sem merült volna, hogy máshogy is élhetnék. Ha nem születtek volna meg a gyerekeim, sosem kerültem volna olyan mélypontra, ahonnan már csak valódi önismerettel lehet kikeveredni. Éltem volna és jól is éltem volna, de mégis a gyerekeim vezettek/vezetnek el ahhoz, hogy a SAJÁT életemet éljem. Végre.
