Kisgyerekek Digitálián innen és túl II. rész
Interjúnk első részében megtudhattuk, hogyan befolyásolja egy kisgyerek életét, ha rendszeresen használ okostelefont, tabletet és néz tévét, továbbá mit kap az a gyerek, akinek van ideje csendben játszani és alkalma fantáziálni.
Interjúnk második részében gyakorlati tippeket kapunk arra, hogyan alapozhatjuk meg egy gyerek sikeres, saját életét a mindennapokban úgy, hogy egyúttal a szülők élete is inkább egyszerűsödjön.
Dr. Gőbel Orsolya pszichológussal, egyetemi docenssel, a Varázsjátékok módszer megalkotójával (www.gobelorsolya.hu) beszélgettünk.
Anya a Hős Magazin, Petik Katalin: Hogy lehet ügyesen megoldani, hogy a gyereknek hasznosan, építően teljen a szabadideje? Mennyi saját játékidőt hagyjunk neki?
Dr. Gőbel Orsolya pszichológus: Ha megértjük, hogy körülbelül 9 éves koráig egy gyerek csak a jobb agyféltekés dinamikában működik, akkor értjük azt, hogy ekkor lassú idők kellenek.
És egyáltalán nincs szüksége sem Walt Disneyre, sem Sam, a tűzoltóra, meg semmiféle olyan gyorsuló, felgyorsító helyzetre, amiben a gyereknek biztos, hogy diszkomfort érzése van.
Ebben az időszakban a természetbe járás igazán fontos a gyereknek.
Másrészt pedig az együtt töltött idő. Azt tapasztalom, hogy ezt egyre kevésbé adjuk meg a gyerekeknek. Azt szeretjük, ha egy gyerek önállóan játszik.
De egy gyerek nem szeret önállóan játszani. A gyerek együtt szeret játszani!
Anya a Hős Magazin, Petik Katalin: A kortársával vagy az anyjával?
Dr. Gőbel Orsolya pszichológus: Az anyjával, sokáig az anyjával, apjával.
Akkor szeret mással is játszani, ha a szülő figyelmi terében játszhat a társával.
Nem arról van szó, hogy két anya cseveg és a gyerekek meg akármit csinálhatnak a homokozóban, hanem akkor érzik jól magukat a gyerekek, ha mind a két mama ott ül a homokozó szélén, és az ő figyelmi terükben tud ez a két gyerek önmagára és egymásra figyelni.
A figyelemnevelésnek is csak ez az egy útja van.
Én figyelek rád, és abban a figyelemben, amit én biztosítok neked, te tudsz önmagadra figyelni. Ez mindig, de nullától 9 éves korig különösen fontos.
Utána sokkal nagyobb súlya van a kortárs csoportnak.
Mérei Ferenc mondja, hogy ebben az időszakban figyelhetjük meg az átpártolás jelenségét.
Ez azt jelenti, hogy a gyereknek már fontosabb a kortársak véleménye, a kortársakkal, mint a felnőttekkel töltött idő.
De addig nem. Még egy kisiskolás is nagyon szeret a szüleivel lenni.
Anya a Hős Magazin, Petik Katalin: Mi történik, ha egy szülő már nem tud hitelesen asszisztálni a gyerek egyik szerepjátékához, amikor százhuszadszor kéne eljátszania, hogy például a babával elér valahová?
Dr. Gőbel Orsolya pszichológus: Akkor kérje meg a nagymamát, vagy keressen egy bébiszittert, akinek át tudja adni.
Ha százhúszat nem is, de hatvanat vállaljon ő.
Meg kell értenünk, hogy ha egy gyerek százhússzor akar valamit lejátszani, akkor az nem véletlen. Sosem kiszúrás a másikkal!
Azt jelenti, hogy valami nagyon fontosat játszik minden egyes alkalommal.
Ez a százhúsz ahhoz kell, hogy felépítse magát és utána tud váltani.
Ugyanez történik a kedvenc mesével is. Az sem véletlen, amikor ezredszer kéri a gyerek ugyanazt a mesét.
Annak bizony engedni kell, mert arra nagy szüksége van akkor.
Anya a Hős Magazin, Petik Katalin: Miről marad le az a gyerek, aki mindig kütyüzik, ahhoz a gyerekhez képest, aki nyugodt környezetben alapozza meg az életét?
A versengés vagy az együttműködés eredményez boldogabb embereket?
Dr. Gőbel Orsolya pszichológus: Szerencsére nagyon sok mindent képesek bepótolni a gyerekek.
Mégis azt látjuk, hogy ez a rengeteg feszültség, ami a gyerekekben benne van, nem segíti elő sem a tanulást, a tanulásszervezést, sem pedig a viselkedésszervezést.
Kimaradnak ezekből a folyamatokból a nyugalmi fázisok.
A gyerekek kiegyensúlyozottan úgy működnek, hogy kigondolnak valamit, elindulnak, nagy lelkesedéssel, szenvedéllyel és gyönyörűséggel megcsinálják, amit célul tűztek ki, majd megérkeznek, megpihennek.
Ezzel szemben a digitális világ arra predesztinálja őket, hogy sose hagyják abba.
Mert jön az elérendő újabb szint és újabb szint és újabb szint.
És újabb jutalom és újabb pontok és újabb toplisták, és én még csak a második vagyok, és bár már éjfél van, de még mindig továbbjátszok, mert én akarok az első lenni. Ez egy nyugalmi fázis nélküli világ.
Nagyon nagy mértékben megváltoztatja a gyerekek idegrendszeri működését.
Ezen gyerekek idegrendszerének a felépítése teljesen megváltozik. Nem merném mondani, hogy ez jó vagy rossz.
Annak a dinamikának is vannak előnyei talán, majd a felnőttkorban.
Képesek lehetnek extrém kiugrásokra, az biztos.
Mert ez az állandó felfelé teperés, versengés is extremitást kíván. Ezt megszokják, és később már hiányolják.
A mai iskola egyáltalán nem bírja megadni ezt az állandó, pozitív visszajelzést, hogy jól csinálod, jutalmat kapsz, ha eljutottál eddig a szintig, és akkor most gyakorold be a következő játékot.
Az online játék „betanítja” őket, majd újra és újra elviszi őket egy megelégedettséget adó szintre.
Ez a megelégedettség nem hoz olyan fajta megnyugvást, amit egy offline játék végén éreznek a résztvevők.
Végig tud vinni. Mint például egy társasjáték, közülük is az együttműködést erősítő, nem pedig a versengő társasjátékok.
Anya a Hős Magazin, Petik Katalin: Érdemes lehet egy arany középutat követni? Mit tegyen a szülő, aki szeretné elég jól csinálni?
Dr. Gőbel Orsolya pszichológus: Az első 3-4 évben a természetbe, például a Duna-partra, vagy az erdőbe, tanösvényekre vigye ki a gyereket.
Olyan helyekre, ahol pl. kavicsokat lehet pakolni úgy másfél órán keresztül.
Egy gyerek számára az az öröm, ha kavicsokat pakolhat jobbról balra, balról jobbra, vízbe be, vízből ki.
Rövid távok kellenek a gyerekeknek, olyanok, amiket jóízűen be tud venni.
Kimegyek a Római-parti töltésre és ott biciklizek, meg lábbal hajtósozok, és utána lehorgonyzok a kavicsoknál. Nem kell több a gyereknek.
Próbáljuk meg elhinni, hogy ehhez sem Horvátországra, sem Spanyolországra, sem Mexikóra, sem pedig Balira vagy Thaiföldre nincsen szüksége a gyereknek.
Nekünk, felnőtteknek ez talán már unalmas.
Ezt kell kibírnunk, és nagyon ajánlom a mamáknak, hogy szeretettel bírják ki azt az 5-6 évet, amíg a gyerekre figyelnek, amíg az ő igényei szerint működnek.
Utána belép egy közösségbe, és ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy csak a közösséggel, vagy csak a barátokkal kell lenni.
Még akkor is nagyon sok felnőttől származó, gyermeki időre van szüksége.
Lehet kirándulni a természetbe, vagy bejöhetnek olyan programok, amik ezt a lassúságot biztosítják, például időnként el lehet menni az állatkertbe.
Anya a Hős Magazin, Petik Katalin: Egy óvodás gyereknek a szülei már dolgoznak, 5-6 órára érnek haza.
Még be kell vásárolniuk, el kell készíteni a vacsorát, még el kell pakolniuk.
Mennyi az a minimum idő, amit mindezek mellett a gyerekre kellene fordítaniuk anélkül, hogy hozzáérnének vagy ránéznének a mobiltelefonra?
Dr. Gőbel Orsolya pszichológus: Ez az altatás előtti időszak.
Amikor hazaérnek, újabb örömöt jelent, hogy a saját játékaival találkozik a gyerek.
Akkor jól is esik egy kicsit leülni és csak nézni, ahogyan játszik.
Akkor ne rohanjunk be a konyhába és ne kapcsoljuk be a tévét, rádiót, akármit.
Egyrészt maradhasson csend – a csend nagyon fontos a gyerekeknek –, másrészt ebben a csendben jusson egy negyedórányi idő, hogy én csak örülök a gyereknek, hogy jól tud otthon is játszani.
Aztán azt mondom neki, hogy gyere, menjünk és készítsünk vacsorát.
Nagyon örülnek a gyerekek, minden ilyen játékos feladatnak és ha eljöhetnek velem a konyhába.
Jönni fognak, mert az együttlét sokkal fontosabb neki, mint az, hogy egyedül játsszon.
Bár nekem figyelnem kell arra, hogy hogyan fogja a kést és mit csinál.
Rengeteg gyerekméretű dolgot lehet együtt csinálni a konyhában, például palacsintát. Nagyon hamar megtanulják a konyhai fogásokat.
Az elején kell türelmesnek lenni.
Ez egy olyan remek, nagyon hosszú távú és jó befektetés, aminek utána még a menyem vagy a vejem is örülni fog.
Ha nem küldjük ki állandóan, kényszeresen a gyerekeket a konyhából azzal, hogy hagyj békén, én hamarabb elkészítem, akkor varázslatos világ a konyha egy gyereknek.
És a mosás is!
Betenni a mosógépbe a ruhákat, nézni, ahogy centrifugál, szólni a maminak, amikor kész van.
Higgyünk abban, hogy nem kell nekünk szétfeszülni ezekben a dolgokban, és a gyereket lerázni, ő egyre jobb partner lesz, ha megkapja ő is a maga negyedóráját.
A lefekvésre szánt idő, szent idő, ami ahhoz kell, hogy lecsengessük az egész napot.
Szerencsés, ha adunk neki egyfajta nagyon szép intimitást, amit ebben a korban még nagyon igényelnek a gyerekek.
Ha egy szülő úgy érzi, hogy terhes neki ez a helyzet, akkor gondoljon arra, hogy 10 évesen már nem akar majd a gyerek hozzábújni esténként. Vagy nem úgy.
Legyen öröm az együtt töltött idő.
Ebben a naplecsengető időben kerül feldolgozásra a napi élmény.
Történhet úgy is, hogy a szülő elkezdi mesélni, hogy elindultunk reggel az oviba, megérkeztünk, levetkőztünk, bementél a csoportszobába, és akkor folytasd.
És akkor megebédeltetek, és akkor folytasd.
Egy adok-veszek, folytatásos, napi feldolgozás, amiben megérkezünk az esti, nagyon szép, közös pillanatba.
Önmagában is elég lehet, de kezdete lehet egy olvasott mesének is. Öt-, hatéves korban nagyon szeretik ezt a gyerekek.
Dr. Gőbel Orsolya pszichológust, egyetemi docenst, a Varázsjátékok módszer megalkotóját megtalálhatod és elérheted itt: www.gobelorsolya.hu
