Őszintén? Nem tudom.

De van róla elképzelésem.

  • Amikor rendben vagy magaddal, tudod, honnan hová tartasz, a saját életed éled, kész vagy fejlődni és egy problémában a lehetőséget látod.
  • Tiszta szereteten és elfogadáson alapuló párkapcsolatban élsz, magas önszeretettel.
  • Tisztán kommunikálsz és segítséget kérsz, amit el is tudsz fogadni bűntudat nélkül.
  • Anyaként is nő maradsz, igényed van magadra a társadra.
  • Tudod, hogy azzal tudsz adni a legtöbbet, ha te jól vagy.
  • Rugalmas vagy. Nem merev elvek és elvárások mentén, hanem szeretet alapon neveled a gyermekedet.
  • Nem birtokolod, hanem vezeted őt és könnyedséget viszel a mindennapokba.

Én nem így vállaltam az anyaságot.

Volt egy célom, anyává válni, ami közös cél volt a párommal, és nagy örömömre megvalósult ez a vágy.

Aztán ott voltam a kis csodával és tudtam, hogy minden tőlem telhetőt meg fogok tenni érte.

Emlékszem, három hónapos volt, amikor először vittem a munkahelyemre és a portásnő annyit mondott:

Kisgyerek, kis gond, nagy gyerek, nagy gond.

Úgy gondoltam, ennél rosszabb már nem lehet, miután épp csak elmúlt a hasfájós időszak és túl voltunk a születés közbeni fertőzésen és vizsgálatokon, (és addigra már túl voltunk egy pár napos kórházi megfigyelésen is), és én teljes kialvatlanságban szenvedtem.

Nem voltam kiegyensúlyozott, de igény volt bennem a változtatásra.

Pár évvel később – az önismeretem fejlesztésével, önmagam megismerésével -, a hozzáállásom is megváltozott és nem akartam a félelmeimre hallgatni, feláldozni magam, hanem jól akartam lenni.

Annyira jól akartam lenni, hogy az pozitívan hasson a családomra is és ne gondokat lássak, hanem megoldásra váró feladatokat.

Nem akartam mindent egyedül megoldani. Ehhez a segítségkérés és elfogadás jó ötletnek bizonyult.

Voltak a párommal közösen együtt töltött esték, gyerekek nélkül.

Elfogadtam, hogy minőségi időt akkor tudok a gyerekekkel tölteni, ha fel vagyok töltve és nem vártam meg, míg teljesen lemerülnek az erőtartalékaim.

Tornáztam, olvastam, időnként eljártam társaságba. Amit csináltam, arra igyekeztem koncentrálni, nem pedig másra.

Megéreztem, hogy nagy különbség van az önfeláldozás és a felelősségvállalás között.

Felelősséggel tartozunk gyermekeinkért és szeretnénk nekik harmonikus családi környezetet biztosítani.

Ehhez szükséges, hogy mi is harmóniában legyünk önmagunkkal, így tudunk nekik a legtöbbet nyújtani.

Ha feláldozod magad az anyaság oltárán, akkor nem éled meg teljes önvalódat.

Gyermekeid vállára is terhet helyezel, hiszen úgy érzik, ők az oka annak, hogy nem a saját életed éled.

Kedves (leendő) Hős Anya!

Mindannyiunk fejében él egy kép arról, milyen az ideális anya.

Arra szeretnélek bátorítani, hogy ne ideális anya legyél, hanem valódi és tudatos.

Aki önmagát adja, de abból a legjobbat és kész a fejlődésre.

Aki egy megoldásra váró feladattól nem összeroppan, hanem dönt, cselekszik és megy előre megerősödve.

Aki szereti önmagát és elhiszi, hogy minden adottsága megvan ahhoz, hogy gyermekéből boldog, saját életét élni tudó felnőtt váljon.

Minden Anya Hős!