Este 7 óra után pár perccel értem a fogorvosi rendelőbe. Leültem a kényelmes és szép váróba.
Elővettem a vizemet, s lassan, nyugodtan ittam néhány kortyot a kocsiban áthűlt vízből. Éreztem, ahogy a nyugodtan elfogyasztott víz élteti és táplálja a testemet.
Körülnéztem, egyedül ültem a váróban.
- Hát, igen – gondoltam magamban –, ki az, aki este 7 órára kér fogorvoshoz időpontot?
- Talán egy kétgyerekes anyuka? – futott át a vicces válasz az agyamon.
Alig pihentem ott pár percig, mikor nyílt az ajtó, és a mosolygós, fiatal asszisztensnő betessékelt a rendelőbe.
A nagyon kedves doktornővel váltottam pár szót, megbeszéltük a ma esti dolgokat.
Hogy van? – kérdezte közben a doktornő.
Nagyon jól! – feleltem, mert tényleg jól és boldogan éreztem magamat.
Miután zöld ’szakálkát’ kaptam, s a doktornő beinjekciózott, a zsibbadás után lassan elkezdődött a félórás fogtömési művelet.
Én behunytam a szememet. S mosolyogni kezdtem, majdhogynem kuncogni. Csak a kipeckelt szám tartott vissza attól, hogy a mosolygós lelkemmel együtt a szám is mosolyra húzódjon.
Azon mosolyodtam el magamat, hogy a mai nap először ültem le szép kényelmesen, nyugodtan, feltett lábbal. Most nem kellett sehova se sietnem.
Ez a fél óra az enyém volt, csak az enyém. Ráadásul kedves emberek foglalkoztak velem, ami jólesett a lelkemnek. Örültem, hogy végre egy kicsit magammal, a saját testemmel, a saját egészségemmel is foglalkozok.
S az jutott eszembe, hogy fogorvoshoz kellett eljönnöm ahhoz, hogy egy kicsit pihenjek és kikapcsolódjak a nagy rohanásban.
Miközben lehunyt szemmel pihentem és gondolkodtam, a doktornő és az asszisztensnő keze alatt profin berregett a kis fúró, a nagy fúró, s még megannyi fogorvosi szerszám. Normális körülmények között az ember a háta közepébe se kívánja a fogorvosi procedúrát….
- Hát normális dolog ez? Rendben van az, hogy egy anya csak akkor tud pihenni egy kicsit, ha valami halaszthatatlan dolga van, vagy ha ’ne adj’ isten’ beteg?
Nincs jól ez így, csóváltam meg gondolatban a fejemet, hiszen ez jobban hasonlít az ’anyarabszolgaság’ intézményéhez, mint egy boldog, szabad nő és anya életéhez.
Gondoltamban átfutottam a mai napomat.
Reggel 6-kor keltem. A kávé mellett tíz percet könyvet olvastam, s néhány percig gyönyörködtem a reggeli fákban.
Majd felkeltettem a gyerekeket. Az öltözködés, a reggelizés, fogmosás, fésülködés háromnegyed óra alatt volt meg.
Én közben a kisfiamnak tízórait és uzsonnát csomagoltam az iskolába, friss vizet öntöttem a kulacsba, egy almát négyfelé vágtam, szendvicset kentem. Ha már ennyire benne voltam, a férjemnek is készítettem reggelit. Magamnak reggelit és ebédet tettem egy szatyorba.
Ha már ott voltam a konyhában, kipakoltam gyorsan a mosogatógépet, s gyorsan beletettem az este óta felgyűlt mosogatnivalót. Pár dolgot gyorsan elmosogattam kézzel is.
Közben folyamatosan jeleztem a szintidőt a gyerekeknek, hogy ők biztosan időre elkészüljenek.
’10 perc múlva indulunk!’ – mondtam nekik.
Hirtelen idegesség fogott el. Ők lehet, hogy azt hitték, hogy miattuk, de ha jobban belegondolok, magam miatt. Ezt gyorsan el is mondtam nekik, hogy minden ok, csak amiatt aggódok, hogy én nem leszek kész.
10 perc múlva indulni akartam, de rádöbbentem, hogy én magam még pizsamában voltam.
Gyorsan a hálóba indultam. Ha már ott voltam, hipergyorsan beágyaztam. Kinyitottam a szekrényt, s gyorsan elővettem néhány ruhadarabot.
’Jó, hogy este lezuhanyoztam.’ – gondoltam.
Kirohantam a fürdőszobába. Fogat mostam. Már indulni kell – gondoltam magamban -, ezért csak félig fésülködtem meg, s a sminkes neszesszert bedobtam a táskámba, hátha majd a munkahelyemen fel tudom gyorsan ’dobni’ – gondoltam.
Gyorsan mindenki cipőt húzott, már 7:35 volt. Minden táskát összeszedtem, összesen 6 táska volt a kezemben.
A gyerekek ügyesen beszálltak a kocsiba, én beindítottam a motort, bár tudom, hogy elindulás előtt kicsit járatni kellett volna, de erre most nem volt idő.
Épphogy odaértünk 7:46-ra az iskola elé. 7:48-kor a kisfiamat megöleltem.
Be a kocsiba, irány az óvoda.
Onnan 8:00-kor indultam tovább a városba. 8:30-ra ügyesen beértem. Indult a koncentrált munka, félórás ebédidővel.
A munkaidő végén pontban kiléptem, s indultam az oviba, mert a kislányomnak még balettórája volt.
A balettóráról késtünk pár percet. A háromnegyed órás balettóra alatt elmentem a közeli papírboltba, s vettem a kisfiamnak néhány dolgot.
A patika is közel volt, így oda is elsiettem, hogy megvegyem, ami kell.
A balettóra után hazamentünk.
A kisfiammal és a férjemmel kicsit beszélgettünk. Elmentünk kicsit kutyát sétáltatni együtt.
Aztán indultam a fogorvoshoz…
Közben persze a kis hang belül, az egóm, felbőszülten kiabálni kezdett velem. S ilyeneket mondott nekem:
- Ez teljesen rendben van és természetes dolog, hogy egy anyának nincs semmire ideje.
- Az anyának nincs ideje magára.
- Az anya életében a gyermeke, a családja az első. És akkor ott van még a munkája, meg a háztartás. Hiszen az anya az otthon lelke, tőle lesz meleg fészek a lakás.
- Nem kell ezen háborogni, hiszen csak nézz szét, az anyák, akiket látsz, talán nem ugyanezt az életet élik? És háborog közülük valaki?
- Légy hálás! Van két gyönyörű, egészséges gyermeked, szerető férjed, szép otthonod, munkád.
- Tedd össze a két kezedet, hogy a férjed ennyit segít a gyerekekkel, háztartással kapcsolatban és ilyen jó apa.
- Mindezek mellett egyáltalán nem helyénvalók ezek a gondolatok.
Tudom, hogy az a belső hang is jót akar nekem.
Az ő üzeneteiben gyakran ismerek rá a társadalmi elvárásokra meg azokra a dolgokra, amiket gyerekkoromtól kezdve láttam és tanultam a családomtól és az életem útját keresztező, körülöttem lévő emberektől. Minden minta – pici lenyomatonként – elraktározódott bennem…
A belső hang, az egóm jóakarata ellenére azonban én mégis úgy döntöttem, hogy elkezdek másképp gondolkodni erről az egész dologról.
Akkor és ott eldöntöttem, hogy lépésről lépésre elkezdek átalakítani néhány dolgot az életemben.
- Kezdek azzal, hogy reggel én öltözök fel elsőként, nyugodtan megfésülködök és szépen kisminkelem magamat. Így ettől máris jobban fogom érezni magamat. Így biztosan el fogunk tudni indulni időben, s nem leszek ideges. Ha pedig az én és a reggeli készülődés, uzsonnakészítés mellett marad még idő, csak akkor lendítek odébb néhány dolgot a konyhában vagy a hálószobában.
- Elgondolkodtam, hogy talán azért is érzem mindezt ennyire rohanósnak, mert már nagyon rég voltam egyedül. Elhatároztam, hogy a következő héten elmegyek egyedül meginni egy finom kávét a kedvenc kávézómba. Azt is eldöntöttem, hogy sétálni megyek egyedül a Margitszigetre, megcsodálom a Dunát. Tudom, hogy megnyugtat és feltölt majd a víz látványa. S tölteni fog az ébredező, tavaszi fák látványa… Már alig vártam ezt az alkalmat, amit gyorsan leegyeztettem és be is írtam a naptáramba.
- Megerősítettem magamban azt, hogy az én életemben én vagyok az első. Az, hogy én jól legyek, az 100 %-ban az én felelősségem.
- Megerősítettem magamban azt, hogy akkor tudom a gyerekeimnek és a családomnak, az embereknek a legtöbb szeretetet, a legjobb önmagamat adni, ha én rendben vagyok. Ahhoz, hogy én rendben legyek, rendszeresen pihennem és töltődnöm kell.
Hamarosan kikerült a szájpecek a számból. Kiöblítettem a számat. Amennyire tudtam, mosolyogva megköszöntem a fogorvosi munkát és szép estét kívántam.
Elindultam hazafelé.
Elégedettséget éreztem.
Nemcsak pihentem és gondolkodtam egy kicsit, de megtettem az első lépéseket afelé, hogy felszabadítsam magamat az ’anyarabszolgaságom’ alól.
Ezek a lépések ahhoz kellenek nekem, hogy
- szabad és boldog életet éljek, ami olyan élet, amit élnem kell;
- ezt a szabad és boldog élet mintáját adjam tovább példámmal a gyerekeimnek, hogy ők a saját életükben már ezt a szabad és boldog életet tudják élni.
Már alig vártam, hogy lássam a férjemet és a két gyerekemet.
Pudingtalpú Maya kiskutyánk csóválva jött elém. A gyerekek csatakiáltással fogadtak, s szorosan megöleltük egymást. A férjem ölelésébe odabújtam pár percre….
S hamarosan elindult az esti, lefekvési procedúra…
