avagy Te mennyire vagy látható a saját életedben?

Akartál már az életben akár csak egyszer is láthatatlanná válni?

Én igen. Sokszor. 

Tudod, amikor van egy helyzet, amibe bele kellene állni, de te nem akarsz ott lenni.

Nem akarod megtenni. Nem akarsz egy kellemetlen helyzetet megoldani, vagy átélni, és arra gondolsz, most jó lenne láthatatlanná válni.

Emlékszel Harry Potter láthatatlanná tévő köpenyére?

Sokszor jól jött volna egy ilyen menő cucc!

Van egy kérdésem.

Te látható vagy a saját életedben? Mennyire vagy életed szeretett és megbecsült főszereplője?

Abszolút! – gondolhatod most.

De valóban így van?

Vagy csak nem tűnik fel neked, de te is láthatatlanul élsz?

Nos, akkor maradj velem. Elmesélek egy történetet.

Hogyan lesz egy vidám, életrevaló, önmagát szabadon megélő kislányból nagyon korán szabálykövető szolgalélek.

Szolgalélek, aki a biztonságáért olyannyira háttérbe húzódik, hogy ő maga sem ismeri fel: nem szerepel az életében, mert saját maga számára is láthatatlanná vált… 

A kislány a 70-es évek végén született, egy átlagos középosztálybeli családba.

A szülők mindent megadtak neki, ami tőlük telik, szeretik és óvják.

Klassz, élményekkel teli gyerekkorába belerondít egy “jóakaratú” szomszéd.

A szomszéd megbünteti a kislányt, mert nem teljesíti az ő elvárását.

És hogy megértse végre, mit is vár el tőle, ezért korábbi ígéretét betartja, és a kislány egy sötét, ablaktalan garázsban találja magát egy időre.

Mert bezárja oda a szomszéd. Hogy megtanulja a leckét.

Valahol itt indul a látható része, a gyökere a történetnek.

Mert ez egy hatásos “lecke” volt. 

A leckének pedig következményei lettek az életemre.

1. következtetés: Ha nem csinálom azt, amit mondanak nekem, azért büntetés jár. 

A kislány, vagyis a gyerekkori önmagam pedig gyorsan tanul. Nem engedi, hogy még egyszer ilyen helyzetbe hozza magát.

Az életben persze jön még számos olyan szituáció, ami ezt a hatást erősíti.

Így válik belőle egyre inkább szabálykövető, óvatos, jó gyerek, aki megvárja, hogy megmondják neki, mikor, mit tegyen. 

2. következtetés: Meg kell védeni magamat mindenkivel szemben.

Ezt nem önmagáért kiállva teszi az aktuális helyzetben, hanem előre megalkotott védvonallal, egyre vastagodó, erősödő fallal és a helyzetek előli kitéréssel.

Épít magának egy nagyon biztonságos zugot, ahol senki se érheti őt el. Jó mélyen bent, magában, mindenki elől jól elrejtve.

A láthatatlanná válást pedig elkezdi kifejleszteni.

Amikor fizikailag ugyan ott van, de nem veszik észre, mert el tudja bújtatni magát mások szeme elől.

Kezdetben vannak helyzetek, mikor még tudja, hogy most szándékosan nem akar látható lenni. Ezzel is védi magát a negatív véleményektől, a hibázás lehetőségétől, az önmagában való csalódástól.

Aztán már nem is látja, mit csinál. És innen már nincs megállás.

Úgy nő fel, hogy nem bízik senkiben – magában sem, csak nem tud róla.

Ezért kell a vastag fallal ellátott erőd, mert az megvédi. Ott nem érheti baj, bántás, váratlan, hirtelen szituációk, amit kezelni kell.

Észre sem veszi, hogyan korlátozza le magát.

Zárkózottá és biztonsági játékossá válik, de igyekszik beilleszkedni. Mert társas lényként a külvilágban – az ÉLETben keresi a közeget, ahol és akikkel jól és biztonságban érezheti magát. 

Ahogy nő fel, barátságokat köt, szerelembe esik, de gyakran alakulnak a szituációk számára csalódásként.

Az egészet nem érti, és nem fogja fel. Csak azt látja, hogy az élete nem úgy alakul, ahogy szeretné, és időről időre bántják.

Ettől olykor szorong, a félelmeit, a gyengeségeit, a hibáit nem mutatja.

Jól elfojt és elrejt mindent, amit nem lehet megmutatni, mert az támadási felület.

A fal egyre vastagabb és keményebb lesz.

A fal elé pedig egy áthatolhatatlannak tűnő, hideg álarc kerül. A megközelíthetetlenségé.

Pedig nagyon vágyja a szeretetet és hogy elfogadják. Hogy ne legyen magányos kívülálló és céltáblája másoknak.

Ezért változik, a felszínen lazábbá válik és úgy tűnik, ez jó irány.

Persze bent, a mélyben megmaradnak ugyanazok a védekező reakciók egy-egy ismeretlen helyzetben. 

A félelmei ellenére eleinte még megy az álmai, a vágyai után (tánc, konferálás, idegen nyelv, világot látni), aztán feladja.

Kialszik belőle a tűz, a lelkesedés, az önállóság, az önmagába vetett hit, a mindenre képes vagyok érzés.

Ekkor 25 éves.

Itt a “nagybetűsnek” mondott életben már nagyon kellene, hogy ő irányítson, de a jól megtanult lecke alapján most is azt várja, hogy valaki megmondja, mit tegyen.

És ez egyre frusztrálóbb, mert itt már nincs, aki megmondja.

Mert a saját életének ő a kapitánya és mennie kellene a szíve után, kezdeményezőn, lelkesen, bátran, önmagát felvállalva.

De nem mer.

Mert addigra ez már kihalt belőle.

S mivel ezek mind a védvonalon túl vannak, így ismeretlen és félelmet keltő dolgoknak érzi azokat.

Nem mer kérdezni, ismerkedni, kezdeményezni sem igazán.

– Módszeresen beülteti magát a sarokba, megelégszik egy hozzá nem méltó életmóddal és tágra nyílt szemekkel csodálkozik.

– Nem látja, nem érti, hogy ezt ő csinálja.

– Csak annyit fog fel belőle, hogy mindig ő az, akit senki se vesz észre.

A magánélete is nulla, s így csak látszólag él. 

Bent tartja magát a biztonságosnak ítélt falak mögött, beletörődik a saját maga gyártotta kalitka határaiba, és kézenfekvő megoldásként elmegy alkalmazottként dolgozni.

Ott úgyis megmondják.

Ebben egy idő után szenved, mert persze nem bírja elviselni, hogy megmondják.

Az alacsony önértékelése miatt mindig olyan pozícióra pályázik, ami biztonsági zónán belül tartja, ahol nem nagyon kell felelősséget vállalnia és kreatívan, előremutatóan cselekednie.

Ellenben precíz és megbízható munkaerő, amolyan jól terhelhető bútordarab.

Idővel mindenbe beletanul és észreveszi, hogy sokkal többre képes, mint azt hitte magáról.

Csak hát, kompromisszumot kötött.

Amikor vezető pozíciót “örököl”, egy idő után kényelmetlen és teher számára a feladat, mert túl nagy támadási felülettel és felelősséggel jár.

Így inkább teremt magának egy főnököt.

nő jön
  • Facebook

Ahogy telnek a napok, az évek, egyre szűkebb a maga szabta tér, és egyre rosszabbul van az önkéntes száműzetésben.

Csak tenni nem tesz semmit, ami kimozdítaná onnan. 

Végül a teste megelégeli ezt a sok önbántalmazást és elfojtást, és betegség formájában üzen.

Kétszer is. Hogy végre felébredjen.

A kettő között eltelik 9 év, és ebben az időszakban belép az életébe az önismeret mint megoldás.

Ami végre fényt visz a sötét falak közé, megvilágítja és láthatóvá teszi őt magát és a kivezető utat.

Azt az utat, ami a valódi önmagához és a valódi önismeret felé vezeti. 

Ha bármely ponton magadra ismertél, az nem a véletlen műve.

Pedig a fenti sorok az én életem mintázatai.

36 voltam, amikor az önismerettel találkoztam az OtthonFa közössége és Kárpáti Boglárka személyében, akinek nagyon sokat köszönhetek.

Azt, hogy láthatatlan tudok lenni, és hogy ez mit is takar valójában, ő mutatta meg.

Az elmúlt 4 és fél évben az OtthonFa Önismeret segítségével elkezdtem lebontani a falakat és ma már egyre láthatóbb vagyok.

Ennyire erős önvédő mechanizmusnál ez nem megy egyik napról a másikra.

Nekem nem is ment. Sok megtorpanás és visszaesés volt az utamon.

Ez egy folyamat, ami most is tart, s ez a bejegyzés is a része ennek.

Kell hozzá kitartás, hit, bizalom, alázat. Magamban és a Mesteremben is.

Határozott döntés és cselekvés.

Ezek nálam sokáig hiányoztak, mert hallgattam a bennem lévő félelemre és biztonságra törekvésre.

De az én példám is bizonyíték; meg lehet csinálni!

És hogy milyen a láthatóság?

Felszabadító és védtelen is egyben.

Őszinte, önmagamat felvállaló, önmagammal és másokkal kapcsolódó.

– Ma már fokozatosan beengedem mindazt a jót, amit megérdemlek és mind több tartalmas élménnyel telik meg az életem

Ma már nem vágyom Harry köpenyére

Napról napra jobban hiszek és bízom magamban, és jóleső azt megélni, hogy a saját életem főszereplőjeként vagyok jelen minden pillanatban. 

Szóval mindezek után válaszold meg a kérdést:

Te mennyire vagy látható vagy éppen láthatatlan az életedben?