Nemrég kezdődött az év, de annyira rohannak egymás után a napok, hogy már korán reggel sokkal világosabb van odakint, amikor csörög az óra.

Megfőzöm a kávét, s leülök, hogy pár perc erejéig rákészüljek a mai napra.

Ilyenkor kicsit olvasok vagy csak elrévedezek a még levél nélküli, csupasz, ébredező fák látványában, mert mindkét tevékenység feltölt. Közben pedig elkortyolom a feketét.

Kétségkívül ezek a nap legcsendesebb percei, és nagyon szeretem ezért ezt a rövid időt.

Ma március 8-a van, nőnap.

Ezt a napot minden nő szereti. Én magam azért szeretem, mert nőnek lenni ezen a napon (is) nagyon jó.

Imádom azt az egy-egy szál virágot vagy a tavasz egyik cserepes és fenséges illatú virágát, amivel ilyenkor megajándékoznak.

Amióta a kisfiam megszületett, s már nagyobb totyogó korba lépett, az édesapjával együtt köszöntenek ezen a napon a nőnapi virággal.

Emlékszem, hogy mindig mennyire meghatódtam ezeken az alkalmakon, s ez azóta is így van minden egyes évben…

Tudom, hogy ma is ezernyi dolgom lesz, mint minden nap.

Ez azért van, mert

  • nemcsak nő vagyok,
  • hanem két csodálatos gyermek édesanyja is,
  • a férjem mellett feleség is,
  • a szüleim kislánya,
  • testvér,
  • a munkahelyén dolgozó nő és kolléganő,
  • álmaim magazinjának a főszerkesztőnője és egyik írónője,
  • barátnő,
  • keresztanya, sógornő, meny,
  • az édes kis tacsi gazdija
  • és még sorolhatnám.

Mennyi szerep egy ember, egy nő életében! Még leírni is sok.

A sok szerepemben mégis egy vagyok, mert minden szerepem én vagyok, s mindegyikben 100 %-osan benne vagyok.

Máshogy aligha volna értelme az egyes szerepeimnek.

Azért nem csoda – nyugtatom magamat -, hogy sokszor fáradtnak érzem magamat, néha türelmetlen és hisztis vagyok.

Ilyenkor tudom, hogy kicsit meg kell(ene) állnom, és pihennem kell(ene).

A legjobbat pedig az tesz, ha rendszeresen feltöltődök egyedül, egymagamban. Még ha rövid ideig is tartanak ezek a feltöltő idők, akkor is nagyon sokat tudnak nekem adni.

Azt vettem észre, hogy ha én jól vagyok, ha rendben vannak a gondolataim BELÜL, akkor a KÖRÜLÖTTEM lévő egész világom is rendben van, mert én így érzékelem és látom azt.

Mintha valahogy azzal, hogy jól vagyok, ezt ’teremteném meg’ a magam körüli világban is.

És ez azt is jelenti, hogy ha én rendben vagyok, akkor mindegyik szerepemben jól érzem magamat, mindegyiket a legteljesebben tudom megélni.

Ha mindez így van, akkor tartozom azzal magamnak, hogy jól legyek.

Talán nem is jó szó az, hogy ’tartozom’ ezzel magamnak. Sokkal jobb érzést kelt, ha úgy gondolok minderre, hogy megérdemlem azt, hogy jól legyek.

Hiszen ez az én életem, amelyet most élek és amelyet meg kell, hogy éljek annak minden percében. Én nem akarom egy nap végén sem azt mondani, sem az egész életemnek a végén, hogy:

  • bárcsak másképp éltem volna meg,
  • bárcsak nemcsak túléltem volna a nap(oka)t, hanem meg is éltem volna azokat,
  • bárcsak tényleg a saját életemet éltem volna és a saját álmaimat megvalósítottam volna…

Aztán felállok. A kávéscsésze alján már csak a nyoma látszik a reggeli feketének. Elmosolyodok, s elindulok a fürdőszobába készülődni.

A tükörbe nézek s megnézem a nőnapi önmagamat.

Bevallom, tetszik a látvány. Eligazítom a rakoncátlan tincseket, a szemem kékségét kiemelem a sminkkel, a fülembe élénk színű fülbevalót teszek, s elégedettséget érzek.

Volt idő, nem is olyan rég, amikor nem tudtam hosszabban saját magamat nézni a tükörben, mert valahogy mindig zavarba jöttem, s inkább csináltam ezerféle más, apró-cseprő dolgot, mint ezt az egyszerű, mentális gyakorlatot….

Ma már tudom, hogy miért esett nehezemre az, hogy a tükörben hosszabb ideig nézzem magamat.

Ezt azért tudom, mert érzem és tapasztalom, hogy mi változott meg bennem.

Ma, ha a tükörbe nézek, látom:

  • önmagamat,
  • a negyvenéves nőt, aki szeret nő lenni;
  • a nőt, aki szereti az életét és eldöntötte azt, hogy szabadon és önmagaként éli meg azt;
  • a nőt, aki jó nőnek érzi és gondolja magát, mert eldöntötte, hogy megérdemli azt, hogy jó nő legyen;
  • a nőt, aki szépnek látja a testét, mert eldöntötte, hogy megérdemli a szép és egészséges testét;
  • a nőt, aki elfogadja magát olyannak, amilyen, minden múltbéli hibával együtt is;
  • a nőt, aki tudja, hogy mindennap változik, és megszerette a változást, ezért nem vágyakozik a 20 évvel ezelőtti önmagára;
  • a nőt, aki eldöntötte, hogy saját maga megváltoztatásával és fejlődésével foglalkozik, az embereket pedig olyannak fogadja el, amilyenek ők lenni akarnak;
  • a nőt, aki szereti magát, mert tudja azt, hogy ezáltal tud másokat is nagyon szeretni;
  • a nőt, aki mindennap önmaga mellett dönt, mert tudja, hogy önmagának és másoknak is így tudja a legtöbbet adni.

Tudom azt, hogy a döntések önmagukban nem elegek, de valahogy irányba állítják mindennap önmagamat, a gondolataimat és valahogy a cselekedeteim is célirányosabbak, hogy mindezt megvalósítsák.

Kijövök a fürdőszobából, s finoman felébresztem a kisfiamat.

Ahányszor csak ránézek, látom még vonásaiban a csoda szép kisbabát is, aki anyává tett. Ugyanakkor látom, ahogy napról napra nő, önállósodik, s éli az életét.

Tudom azt is, hogy neki én adom a női mintát…

Majd átmegyek a kislányomhoz.

Mint minden reggel, most is rácsodálkozom a szépségére. Alszik még, s finoman megsimogatva ébresztgetem.

Egyszerre látom benne kicsit önmagamat, kicsit az anyukámat, s családom minden nőtagjából egy picinyke darabot.

Mindennap látom, ahogy ő hozzááll magához, azt a természetességet, ahogy szereti és elfogadja önmagát, s imád kislány lenni.

Tanulva tanítjuk egymást. S tudom azt is, hogy neki én adom a női és az anyai mintát

A férjemmel váltunk néhány reggeli szót, puhán, csendben, egymást támogatóan. Majd elköszönünk, s ő elindul a dolgára.

A gyerekek ásítva kijönnek a szobából, a kutya már édesen ide-oda szaladgál ’pudingos’ talpain a nappaliban…

  • Facebook

A kisfiam behív a szobájába, s becsukja az ajtót. A szemembe néz.

Elmondja a nőnapi verset, s átadja az ajándékot, amit előző este készített, a legszebb piros tulipánt a világon.

Megint elérzékenyülök, de legalább nem sírom el magamat.

Boldog vagyok, és örülök, hogy nő vagyok és anya vagyok. Örülök, hogy élek és hogy napról napra a saját életemet élem.

Boldog vagyok, mert hiszem és tudom azt is, hogy minden nő csodálatos és szeretetre méltó, mert önmaga csodálatos.

Tudom és látom, hogy a legtöbben ezt nem tudják és nem hiszik el önmagukról.

Nőnapon nagyon örülünk mi, nők a virágoknak és a figyelemnek, amiket a férfiaktól ezen a napon kapunk.

De nemcsak ezen a napon, hanem életünk minden napján nők vagyunk, mégpedig jó nők.

Minden nőnek tudnia kell, hogy nem a külső figyelem, a dicséret és a férfiaktól, a gyermekünktől kapott virág tesz minket jó nővé, hanem az, ha magunkat elfogadva és szeretve, csodálatos nőnek kezdjük belülről érezni és látni magunkat.

Csak így tudjuk a saját életünket nőként a legteljesebben megélni.

Csak így tudjuk Hős Anyaként a fiunknak továbbadni, hogy milyen a jó nő.

Csak így tudjuk, Hős Anyaként a lányunknak mintaként átadni, hogy milyen csodálatos dolog nőnek lenni.

Minden Hős Anyának csoda szép nőnapot kíván szeretettel az Anya a Hős Magazin az év minden napján!